Fél Moszva félt, a másik fele zokogott. 1953 márciusában csukta le örökre a szemét {a szemét}, szép bajszú vezér. Az CCCP-t szűk négy évtizeddel később leradírozták a térképekről. De, haladjunk sorjában! A hidegháborús korszaknak is megvoltak a forró pillanatai! Hetvenhárom esztendeje hunyt el a Kreml fura, grúz ura. Joszif Visszárionovics Sztálin generalisszimusz. A Szovjetunió Minisztertanácsának elnökét százmilliók gyászolták világszerte. Néhányan őszintén…
Pár hónappal később, ’53 nyarán népfelkelés tört ki az NDK-ban, míg az újév küszöbén ítéletidő tombolt Magyarország nyugati felében. „Várpalota és Veszprém között egész járműkaravánok” akadtak el a hóban – adta hírül 1954 elején a mozikban vetített, fekete-fehér Filmhíradó. A képkockákon kemény csatát vívott tél tábornokkal a Közlekedési Minisztérium korszerű hómaró gépe… Mely három méteres szélességben tette járhatóvá a dunántúli közutakat. Emitt hajógyári sztahanovisták, amott vidáman daloló óvónők a budapesti Műegyetem frissen megnyílt gyermek intézményében.
Az ’54-es Magyar Filmhíradók arról is tudósítottak, hogy a Lenin Körúton tejkostóló üzlet nyílt. Az egészséges táplálkozás szellemében többféle sajt közül is választhattak a fővárosi háziasszonyok és családtagjaik. A svájci labdarúgó világbajnokság közeledtével még nem Puskásék hőstetteire fókuszáltak a filmesek, hanem a frissen startolt jéghoki szezonra. Kinizsi – Postás 7:1. Akárcsak a sportstadionokban, a kulturális központokban is teltház volt hetvenkét esztendeje – a pécsi Nemzeti Színházban hatalmas sikert aratott a klasszikus Bánk Bán és a Nem magánügy című vígjáték. Tíz hónappal J. V. Sztálin halála után érezhetően vidám(abb) szelek fujdugáltak a majdani Kádár-medencében! Ki sejtette akkor, hogy ’56 őszén forradalom söpör végig hazánkon?
