2026. május 23. (szombat) 01:28

Lemondott a főigazgató, visszamentek az orvosok

A korábban megadott határidőig nem mondott le Ézsi Robin, a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (Nyírő OPAI) vezetéséről, ezért távozott az intézményből 19 orvos, akik most, hogy Ézsi távozott, visszatérnének dolgozni a Nyírőbe – erről is beszélt az RTL Híradónak pénteken a Magyar Orvosok Szervezetének elnöke, Srádi Péter.
„Egyeztetést fogunk kezdeményezni az igazgatósággal, és meg fogjuk kérni, hogy a munkáltató vegye vissza az állásukba azt a 19 embert, aki fölmondott. Ez most egy kétoldalú döntés. A dolgozóknak kell kérjük a visszavételét, a munkáltatónak ehhez hozzá kell járulnia”.

A pszichiáter végzettséggel nem rendelkező, korábban mágusképző akadémiát vezető Ézsi Robin kicsit több mint két éven át vezette a magyar pszichiátriai ellátás legnagyobb intézményét. Vezetése alatt tömegesen hagyták ott a Nyírő OPAI-t szakorvosok és más dolgozók is. Idén januárban 40 nyírős orvos írt alá egy petíciót, amiben a főigazgató vezetése miatt kialakult szakorvoshiányból adódóan többek között osztálybezárásokat követeltek.

A pszichiáterek és Magyar Orvosi Kamara felől érkező nyomás ellenére sem döntött Ézsi menesztése mellett sem az Okfő, sem az egészségügyi államtitkárság. Ezután a budapesti pszichiáterek március végétől nem vállatnak több ügyeletet, mint amennyit a törvény szerint kell nekik, ha nem teljesítik a követeléseiket. A fővárosi orvosok mellett aztán kiállt több száz magyar pszichiáter, majd végül 19 nyírős orvos felmondott. Ezután nyújtotta be a lemondását Ézsi.

Még több ITTHON…