Nem csitulnak az indulatok Lackfi János Kossuth-díjának ügyében, Szabó T. Anna és Jónás Tamás írók is megszólaltak. Lackfinak nem volt ellenére a rendszer, ezt sokan tudták róla, de az idei Kossuth-díja körül nem ezért alakult ki komoly botrány, hanem mert kiderült, édesanyja, Mezey Katalin is benne volt a jelölőbizottságban. Később Mezey utóbb elmondta, hogy mikor elfogadta a felkérést, még nem tudta, hogy a fiát is jelölték. Le akart mondani, ám addigra már megjelent a Magyar Közlönyben a névsor, s nem tudtak volna mást behívni a bizottságba. Végül nem fogadták el a lemondását, ám a döntésben nem vett részt. „Ezzel együtt engem is zavar ez a helyzet, gondolom, Jani fiamat is zavarja” – nyilatkozta az Indexnek, a Népszavának pedig azt mondta, hazugság, hogy ő jelölte fiát.Mindenesetre ez a magyarázkodás nem éppen meggyőző.
Az ügy komoly visszhangot váltott ki a magyar kulturális életben, Schilling Árpád például gratulált minden olyan Kossuth-díjasnak, „akik csöndesen, megbújva vagy lelkesen, röfögve vettek részt a NER kiépítésében”, Nagy Ákos zeneszerző kezdeményezésére pedig a Szabad a Hang oldalán tettek közzé egy nyílt levelet, amelyet a Kossuth-díj odaítélőinek, a díjazottaknak és a magyar művészeti közösséghez írtak. Kukorelly Endre az Indexnek azt nyilatkozta, hogy „észak-koreai tempó, hogy Mezey Katalin a saját fiát díjazza”.
Parászka Boróka újságíró posztjában egy fotót tett közzé Lackfiról, amelyen Orbán Viktorral, Sulyok Tamással és Kövér Lászlóval szerepel a Kossuth-díj átadóján. „Rábíznátok-e Lackfi Jánosra azt, amit ma magyar kultúrának, ízlésnek, gondolatnak nevezünk? Azt, amit az elmúlt háromszáz évben a költőkre a legnehezebb, vérzivataros időkben is rábíztak? Túl a kedves Mamán, a politikai nexusokon, csak úgy: pusztán, a szikár esztétika terepén maradjunk. Rábíznátok-e bármit, ami a magyar kultúrában létérdek? Póz, csacsogás, giccs és taktikus helyezkedő felszín. Ez ma a magyar Kossuth-díjas líra. Tökéletesen illik a NER-be. Jól van ez így”.
Szabó T. Anna másképp vélekedik:
Mélyen nem értek egyet azzal a fortyogó gyalázkodással, amivel most nekiesnek. Nem a kritika zavar, a helyzet miatt azt értem is, hanem a hangnem. Nincs erőm mindenhova beírni, de téged szeretlek és követlek, és most te is olyan fegyverekkel és olyan szavakkal harcolsz, amit rossz megélnem (giccs, trivialitás, helyezkedés – ezek nem rá illenek, ezek a harag szavai). Igen, ezt a fényképet nekem sem jó nézni, engem is megrendít, ahogy őköztük áll (állították, de áll), viszont engem csak az kavar fel, hogy tőlük (és éppen most) kapta meg az elismerést. A díjat szerintem, de objektíven is, megérdemli. Hatalmas életműve van, tanított, mentorált, cikkeket és rengeteg könyvet írt, gyerekekkel foglalkozott, fordított, minden erejével dolgozott. Jó költő, művelt, okos. Jóindulatú, egyenes embernek ismerem. A kereszténysége nem álca és nem újfajta helyezkedés (az Öt seb című könyve például még 2000-ben jelent meg), nincs eltelve magától, nem agresszív, nem gyűlölködött soha. Kilencvenegy óta ismerem, rengeteget beszélgettem vele, soha kollégáról, sőt más emberről rosszat, pletykát nem mondott, és nyilvánosan sem állított pellengérre senkit, legjobb tudomásom szerint. Amit tett, nem taktikából tette, hanem meggyőződésből. Érdemes elolvasni a könyveit, a Magam szakállát különösen, de sorolhatnám a többit. Volt vele vitám, nézeteink időnként (ritkán) kardinális kérdésekben is eltérnek, sebződtem is egyszer-kétszer ebben, de az a helyzetből következett, nem őbelőle. Azt, hogy méltó a Kossuth-díjra, tiszta lelkiismerettel mondom, életműve ismeretében. Csak azért remélem, hogy nem kell rábízni az irodalmat, mert az ilyen ellenszélben, ilyen felkorbácsolt hangulatban, rettenetes lenne. És ő sem akarná.
Jónás: Valami végleg elszakadt
Jónás szintén reagált az ügyre, azzal indítva, hogy nem akart írni erről, mert egyrészt nagyon kedveli Mezeyt, másrészt Lackfi sokáig a barátja volt. Hosszú posztban írt arról, hogy milyen kapcsolata volt az íróval, akivel 1999-ben, a dokk.hu digitális lap alapításával kezdődött a közös munkája és barátsága. Az író felidézi, hogy Mezey Katalin és Oláh János költők gyermekeként Lackfi tudta, „hogyan működik az irodalmi élet. Nem fogok meglepő dolgokat mondani: pontosan úgy, ahogyan Magyarország. Smúzolni kell mindenkivel, ki kell építeni a köreidet. A jópofizás és a kölcsönös szívességek országában nehéz is elkerülni mindezt”. Ír Lackfi távozásáról is a Dokkból, nehéz anyagi helyzetéről és egyezségükről. „Jánossal végül a Novák-féle kegyelmi botrány után szakítottam meg a kapcsolatot. Elképesztően rosszulesett, hogy ő, aki mindig is tudta rólam, hogy ezeket a poklokat én is megjártam – hiszen meséltem is neki sokat erről –, képes volt olyan mondatokat kiejteni a száján, hogy ez egy »felfújt ügy«. Itt valami végleg elszakadt. Elmesélhetném a többi részletet is, de egyrészt ezek magánéleti dolgok, másrészt nem az a célom, hogy Jánosra kígyót-békát összehordjak”
