2026. április 06. (hétfő) 19:23

Pintér lement kutyába

Pintér Sándor közölte, hogy a társai árulónak tartják Szabó Bencét. A volt százados ugyanis elmondta, hogy a magyar titkosszolgálatok be akarták szervezni a Tisza informatikusait, s miután azok nem voltak hajlandóak, gyermek pornográfiával vádolták őket. Pintér már túl sok mindent bevállalt, többiek között az oktatást és azt egészségügyet, amihez aztán cseppet sem ért, s ezek után van képe vádaskodni? Ez teljességgel érthetetlen, különösen annak a fényében, hogy például a Matolcsy ügyben egy év alatt egy kihallgatásig, egy házkutatásig  sem jutottak el. És ehhez aligha kellett volna az ügyészség felhívása. Gondoljunk bele, Lagzi Lajcsi áramot és gázt csalt, ami persze aligha menthető, de hozzá hajnalban kivonult egy kommandó. Pintér nem nem kellene miniszternek lennie, hiszen milliárdjai vannak. Vajon miért vállalt olyan feladatot, amit normális ember nem tenne? Azt persze sejtjük, hogy elég nagy páncélszekrénye lehet, s Orbán ezért ragaszkodik hozzá, de ő mit nyer azzal, hogy mindent lenyel?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Még több ITTHON…