2026. április 06. (hétfő) 19:05

Rossi elégedett

A Magyarország–Görögország (0–0) felkészülési mérkőzést követő sajtótájékoztatón Marco Rossi értékelt, elégedetten nyilatkozott, s végül is nem rossz eredmény az erős görög csapat ellne egy döntetlen.

„Az volt a két felkészülési meccs célja, hogy ne kapjunk gólt. Ügyesek voltak a védőink, örülök, hogy sikerült ezt teljesíteni. Bár nem győztünk ma este, szeretnénk gratulálni a játékosoknak. Szeretném elismerni a hozzáállásukat. Kiváló ellenfél ellen álltuk a sarat. Lőhettünk volna gólt, nyílt helyzeteink voltak, de ezeket nem sikerült kihasználni. Van, hogy az ember szerencsésebb, van, hogy kevésbé. Amikor szerencsés, el kell ismerni, ha nem, akkor arra kell törekedni, hogy a sok dumát elkerüljük, ugyanis olyankor az emberre ráfogják, hogy csak alibizni próbál. A szlovénok ellen szerencsések voltunk, hogy sikerült összehoznunk egy szedett-vedett találatot, illetve, hogy nem kaptunk gólt, most pedig ügyesek.A csatárposzt kapcsán Bárány Donát előtt szeretnék tisztelegni. Nagyon jól állt be, nem sokkal később viszont kapott egy rúgást a bokájára. Nagyon sokat futott és odatette magát. Megtaláltuk személyében Varga Barnabás helyettesét az olyan vészhelyzetekre, amikor ő nem játszhat. Sajnálom, hogy eddig kétszer hívtam meg és mindkétszer megsérült.A júniusi, Finnország és Kazahsztán elleni felkészüléseken az alap ugyanaz lesz: ne kapjunk gólt. Ez bírálhatatlan. Aztán elképzelhető, hogy emiatt mégiscsak kritizálnak majd engem. De ha a csapat nem kap gólt, mégiscsak egy lépéssel előrébb van. Elöl pedig jó játékosaink vannak. Szlovénia ellen akár 3–0 is lehetett volna a végeredmény és Görögország ellen is nyerhettünk volna. Olyan játékosokkal, mint például Sallai Roland, vagy Szoboszlai Dominik, előbb-utóbb betalálunk.”

Még több sport…