Húsvét környékén vagy más ünnepekkor nem hiányozhatnak a jó falatok az ünnepi asztalról, ilyenkor húsfélékből és édességekből is igen bő a választék. Kiskunlacházán van két üzlet is – egy húsbolt és egy cukrászda -, amelyekbe érdemes bemenni bármikor, mert nem csalódunk a minőségben.
-Hentesnek születni kell! – hallottuk ezt az „egyszerű” igazságot Kónya Tibor hentesmestertől a Dózsa György utcai Kónya Húsboltban, ahol mindig friss hazai terméket kínálnak. Nem véletlenül, hiszen nagyrészt minden terméküket itt dolgozzák fel az évek, sőt évtizedek óta állandó beszállítóktól rendelt árukból, a tanúsított mangalicából, a válogatott sertésből, az almos csirkéből, a savanyúság egy vecsési manufakturából érkezik.
– Minden alapanyagot megbízható forrásból igyekszünk beszerezni, a marha-, a borjú-, a sertés-, a birka- és a bárányhúst, valamint a baromfit – mondta Kónya úr, aki Bács-megyében kezdte a húsfeldolgozói pályát négy évtizede a vágóhídon, majd 2021-ben megnyitotta saját, ízlésesen berendezett, azóta igen népszerű húsboltját. Bárhová nézünk, mindenütt tisztaság és árubőség, jönnek is a vevők szép számban.
-A saját gyártóüzemünkben minden egyes kolbász, szalámi, kolozsvári szalonna és füstölt csülök lassú, hagyományos füstöléssel, csak keményfával, természetes füsttel, lassan érlelve készül, hogy karakteres, gazdag ízvilágot hozzunk létre – tette hozzá, megmutatva a füstölőt, a raktárt és a roskadásig teli pultot, majd az üzlet végében lévő látványkonyhát, amelyben felesége, Mária állítja össze a menűt, ami nem sokáig gőzölög, mert ebéd idején pillanatok alatt elfogy, annyira népszerű a kiskunlacháziak körében. A minőség itt is alapkövetelmény!
Több lábon áll a Kónya-féle családi vállalkozás, két fia is itt dolgozik. Arra a kérdésre, hogy van-e hentesből utánpótlás, szomorúan mondja a családfő, hogy a helyi fiatalok nem jelentkeznek náluk, azaz nem választja senki ezt a pályát, pedig elkelne a segítség, mert hajnaltól napestig dolgoznak a sikerért. Vajon meddig bírják, főleg a szülők? Bár még jóegészségnek őrvendnek mindnyájan, de gondolni kell a jövőre…
Innen nem messze van a Kapitány Cukrászda, ahol a tulajdonos Kapitány Zoltán sokrétű munkát végez, előfordul, hogy ő szállítja ki az árut.
-Ha lebetegszik a sofőrünk vagy szabadságra megy, akkor is el kell jutnia friss cukrászkészítményeinknek a budapesti Damjanich utcai és a dömsödi cukrászdánkba – mondta Kapitány Zoltán, aki cukrász végzettséggel az Áfészben töltött évek után 35 éve vágott bele a saját cukrászda építésébe, szintén családi vállalkozásként – Nálunk a hagyományos ízeket keresik a vásárlók. A krémes, a zserbó, a puncs alagút, az Eszterházi torta, a Rákóczi túrós és a gesztenyés kocka a legkeresettebb, amiket a mama és az anyós régi receptjeinek átdolgozásával készítünk. De igen kedveltek a hagyományos vegyes sós tálak, a sajtos, vagy burgonyás pogácsák és a leveles masni, az esküvői szezonban pedig a lakodalmi vegyestálunk. Hat cukrászunk és 12 tanulónk igyekszik mindent elkövetni, hogy kielégítsék a vásárlóink igényeit.