2026. április 06. (hétfő) 19:24

„Volt, aki elhordott mindenféle ku.vának”

A Borsban tárta fel, hogy mekkora kormánypárti szenvedély tombol az exmodell Rába Tímeában, ami egyrészt azért pikáns, mert tíz éve még a fideszes propaganda pakolgatta ki Rába egykori aktfotóit, másrészt azért, mert Rába Tímea férje közismerten az a Tóbiás József, aki 2014 után az MSZP elnöke volt, korábban pedig a párt frakcióvezetője és alelnöke. Igaz, erről z apró ellentmondásról nem szól a cikk. Mindenesetre még a Teneriféről ingázó Tóbiás József is elgondolkodik azon, vajon egykor tényleg jó pártba lépett-e be.

„Való igaz, hogy korábban nem foglalkoztam a politikával, hiszen arról szólt az életem, hogy családanya vagyok.A férjem végezte a munkáját, és természetes volt számomra, hogy időnként megjelentem mellette egy-egy politikai eseményen, de ebben ki is merült az én aktivitásom. Amikor pedig megéreztem annak a veszélyét, hogy a két fiamat háborúba vihetik, azt mondtam: eddig és ne tovább! Az én gyermekeim, akiket én szültem, és akiket minden szeretetemmel neveltem, nem fognak Ukrajnáért harcolni! A gyermekeim ennyit mondtak: idáig te támogattál minket mindenben, most pedig mi támogatunk téged. Egyébként nem esett nehezükre, hiszen pontosan ugyanazt gondolják a világról és annak alakulásáról, amit én. Ők annak az értékrendnek a mentén nevelkedtek, amit én otthonról, a szüleimtől hoztam. A családomtól zöld lámpát kaptam. Azt kérték, hogy tegyem azt, amit a szívem diktál.Aztán volt, aki elhordott mindenféle ku.vának, miközben huszonkilenc éve élek egyetlen férfi oldalán…”

Még több bulvár…