A minap lapunk is beszámolt arról, hogy Edelényben járt Mészáros Lőrinc és felesége, Várkonyi Andrea. A helyi Koch Róbert Kórházban tekintették meg azt az endobrochinális ultrahang (EBUS) gépet, amelynek megvásárlásához a Mészáros Csoport adomány formájában járult hozzá. A helyszínen a HVG-nek sikerült mikrofonvégre kapni a házaspárt, ekkor Várkonyi azt mondta:„Azt gondolom, hogy a magyar egészségügy és a magyar orvosok képzettsége még mindig egyedülállóan, kiemelkedően magasan van. És szerintem, ha a betegeket is megkérdezi, akkor azért nagyon sokan boldogok, hogy ellátták őket.” Ez a nyilatkozat csak óra volt jó, hogy az egykor orvosként végzett hölgyről kiderüljön, fogalma sincs, miken rossz. helyzetben van a magyar egészségügy, milyen sok orvos és ápolónő hiányzik és miken hosszúak a várólisták, hányan kényszerülnek magánkórházakba, súlyos százezrekért, milliókért megműttetniük magukat, ha még egy kicsit élni szeretnének.
Várkonyi szavai Szentesi Évához is eljutottak, aki az elmúlt években számos alkalommal szorult kórházi kezelésekre, ezeknek alkalmával volt, hogy hosszasan bent is kellett maradnia az intézményekben. Év elején a születésnapját is kórházban töltötte.
Várkonyi Andrea szerint sok boldog magyar beteg van, Mészáros Lőrinc nem érti a vagyonvisszaszerzésről szóló kérdést
Adományozáson járt a Mészáros házaspár.
Várkonyi Andrea, aki milliós outfitben, grandiózus luxuslogókkal jár kórházakba jótékonykodni, mert úgy érzi, mégis jó ember lehet, ha visszaoszt az ellopott közvagyonból, de annyira kivagyi, hogy a Diort nem veti le, azt mondja, sok boldog magyar beteg van– írja a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében Szentesi, aki szerint valóban vannak boldog betegek, de ez nem az ellátórendszer működőképessége miatt lehet így.
Hanem azért, mert az a maroknyi orvos, ápoló, diagnosztika még nem adta fel, hogy a kivéreztetett, kifárasztott egészségügy az itt maradtak miatt csodával határos módon valahogyan még működik. Igaz, nem jut sor minden betegre, nem mindig időben, vagy nincs elég idő. Hogy a gyógyultak egyben szerencsések is, mert jó orvos, ápoló, diagnoszta jutott. Hogy vannak boldog betegek, az ezeknek a szakembereknek köszönhető, nem az egészségügyi minisztériumnak. Ja, várjál, nincs olyan.


