Vesztegetés miatt emeltek vádat egy pszichiáter és egy magát orvosnak kiadó férfi ellen, utóbbinak kuruzslás miatt is felelnie kell – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője.Jánky Judit közlése szerint a 62 éves doktornő az egyik zalai kórház osztályvezető főorvosaként dolgozott. A 48 éves budapesti férfi 2019-től pszichiáter szakorvosnak, pszichológiai gyakorlattal rendelkező orvosnak, klinikai szakpszichológusnak, pszichoterapeutának adta ki magát.
A férfi a budapesti lakóhelyén kialakított „rendelőben” különféle betegséggel küzdő embereket kezelt, a hozzá érkező pácienseket megvizsgálta, diagnózist állított fel, pszichoterápiát alkalmazott, életvezetési tanácsadást folytatott, amelyért alkalmanként 20-25 ezer forintot kért. A páciensek és a hozzátartozók is általában szakorvosként ismerték, és ő maga is így mutatkozott be, a neve előtt a dr. rövidítést is használta, holott sem orvosi, sem pedig klinikai szakpszichológusi végzettsége nem volt.A páciensek egy részét 2021-től továbbirányította az osztályvezető főorvoshoz arra hivatkozva, hogy egy alapítványon keresztül magánorvosi ellátás keretében speciális, többhetes pszichiátriai ellátást vehetnek így igénybe. A főorvosnő a beajánlott pácienseket a kórházi osztályán fogadta, és fekvőbeteg-ellátás keretében kezelte őket.A férfi felajánlotta a doktornőnek, hogy a továbbirányított páciensek által fizetett pénzből neki is juttat, ő pedig ebbe beleegyezett. A főorvosnő ezzel megszegte az egészségügyi törvényben foglaltakat, miszerint a térítési díjon felül az egészségügyi szolgáltatás nyújtásáért semmilyen ellenszolgáltatást vagy egyéb előnyt nem kérhet, illetve nem fogadhat el.
A Zala Vármegyei Főügyészség 30 rendbeli, önálló intézkedésre jogosult személy által bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emelt vádat az osztályvezető főorvossal és felbújtóként a magát szakorvosnak kiadó férfival szemben. Utóbbinak ezen felül kuruzslás bűntette miatt is felelnie kell.


