Nagy vereséget szenvedett a Fidesz-KDNP, az okokat világosan látják, de azok pontos megértése és kezelése nagy munka lesz, ahogyan a Fidesz megújítása is – írta Lázár János leköszönő építési és közlekedési miniszter csütörtökön a közösségi oldalán. HOgy aztán világosan látják a vereségül okait, ebben azért kételkedhetünk az eddigi nyilatkozatok alapján. Lázár egyébként egy évre vállalta a képviselőséget. Tagja lesz a következő Országgyűlés 44 tagú Fidesz-frakciójának – azt írta, ilyenkor a vezetésnek két felelőssége van: távozni és maradni.
„Távozni a pozíciókból és maradni az újjáépítéshez, egyben tartani és megerősíteni azt a politikai közösséget, amelyet legalább 2 millió magyar ember bizalma kötelez”
– tette hozzá Lázár János, aki a Fidesz-KDNP vereségét hozó választás kampányának egyik fontos szereplője volt Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külügyminiszter mellett.A párt informális és formális vezetőinek egy része távozott a politikából, egy része viszont hátramarad elvégezni ezt a munkát, és közéjük tartozik ő is. A választáson szerzett listás mandátuma a Fideszé, ezért magától értetődő volt számára, hogy azt visszaadja, de politikai közössége azzal a feladattal bízta meg, vegye fel a mandátumot, és vegyen részt az újjáépítésben.
Szerinte most az a dolguk, hogy a politikai és szervezeti megújulás feltételeit megteremtsék és egy év múlva lehet megítélni, milyen munkát végeztek.Ezért vállalta „szigorúan csupán egy évre” a képviselőséget.”Újra a leghátsó sorba fogok ülni. Befele fogok dolgozni, nem kifele, a közösségnek fogok politizálni, nem a közönségnek” – zárta posztját Lázár János, sok sikert kívánva az új kormány és az új Országgyűlés munkájához.