Magyar Péter bejelentette, hogy az új kormány október 22-én nyilvánossá teszi az állambiztonsági hálózati személyek, közkeletű nevükön ügynökök iratait. Bár még nem tudni, hogy ez csak a nyilvántartási anyagokat vagy az ezzel kapcsolatos segédleteket is jelenti, fontos annak tisztázása, hogy mi várható ettől a dokumentációtól, és mi nem.
Elöljáróban meg kell említenem, hogy az „ügynök” az állambiztonsági terminológiában nem azt jelenti, mint amit a közvélemény ezen ért. A BM szakszótára a fedőnéven nyilvántartott segítőit hálózati személynek nevezi és az érintett motiváltsága alapján három csoportba sorolja. Az „ügynök” ezek közül a legkevésbé megbízható, mert együttműködése vagy csak anyagi alapon történik, vagy valamilyen presszió hatására. Ennél megbízhatóbb kategóriát jelent a „titkos megbízott” (tmb), aki alapvetően hazafias alapon működik együtt az állambiztonsággal. Végül a legmegbízhatóbb együttműködő a „titkos munkatárs” (tmt), akinek megbízhatóságát és operatív képességeit az állambiztonság a gyakorlatban is bizonyítottnak látta. A hálózati személyek 5 százaléka esett az első, 90 százaléka a második, és 5 százaléka a harmadik kategóriába. Pszichológiai okokból az állambiztonság a zsarolható személyek esetében is arra törekedett, hogy az együttműködést önkéntes munkaként kezelje: a nyíltan zsarolt, kényszerített áldozat általában minden alkalmat megragadott arra, hogy az együttműködést megszakítsa vagy beszervezőit félrevezesse.
Az egyes beszervezési történetekben elsősorban nem az érdekes, hogy mi történt évtizedekkel ezelőtt, hanem az, hogy miért hazudik róla az érintett ma. Martonyi Jánosnak, Szita Károlynak, Szabó Istvánnak, Kiss-Rigó Lászlónak, Nógrádi Györgynek és társaiknak régen megbocsátott volna mindenki, ha nem terjesztenének tudatos valótlanságokat a múltjukról.
Magyarországon eddig senkinek nem tört ketté a karrierje attól, ha kiderült a hálózati érintettsége. Szabó Istvánt nyilvánvaló hazugságai dacára szolidaritásukról biztosították bal- és jobboldalról egyaránt. Szita Károlyt nyilvánvaló besúgói múltja dacára többször is újraválasztották. Az elmúlt évtizedekben azonban a hatalom mindent megtett annak érdekében, hogy a kérdésről ne lehessen párbeszédet folytatni: a szocialisták, az SZDSZ és a Fidesz perverz koalíciója a 2003. évi III. törvénnyel olyan jogszabályt alkotott meg, amely eddig biztosítékot nyújtott arra, hogy az ügyek messze túlnyomó részében a kutató le se merje írni, ha valaki az állambiztonság segítője volt. A törvény definíciója szerint ugyanis csak az nevezhető ügynöknek, aki aláírt beszervezési nyilatkozatot (ami egyébként nem volt kötelező), tevékenységéért ellenszolgáltatásban részesült (ami az esetek túlnyomó többségében nem történt meg) és adott jelentést. A törvényhozók pontosan tudták, hogy a beszervezési nyilatkozatokat és az anyagi juttatásról szóló nyugtákat külön tárolták és e külön tárolt anyagok 95 százalékát megsemmisítették, a magyar bírói gyakorlat pedig csak azt tekintette „jelentésnek” amit az érintett saját kezűleg írt.
Fontos lenne az említett jogszabály mihamarabb történő megváltoztatása, ami egyúttal azt is jelenti, hogy számos kérdést, mint például az eddig minősített iratok minősítésének feloldását, a még visszatartott iratok átadását, az Állambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltárának (ÁBTL) jogállását rendezni kellene.
oci!
