A telex riportban számolt be Magyar Péter lengyelországi útjáról, s megkérdeztek több Krakkóban és Varsóban élő honfitársunkat, akik elmondták, hogy még mindig szeretik a magyarokat, ha Orbánt általában nem is kedvelték.És közelről látták, hogy erősödött a lengyel gazdaság, miközben a miénk meg csúszott lefelé.
Öt héttel a Tisza Párt 70 százalékos győzelmét hozó választás és két héttel az új kormány hivatalba lépése után Magyar Péter hat miniszterével együtt már Varsóban tárgyalt. A kétnapos úton érintette Krakkót, ahonnan vonattal Varsóba utazott. Magyart fogadta Donald Tusk kormányfő akinek pártja a Polgári Koalíció (KO) a Tiszával együtt az Európai Néppárt tagja –, de találkozott vele a politikai spektrum másik oldalán lévő Jog és Igazságosság (PiS) színeiben tavaly választást nyert államfő, Karol Nawrocki is.
A közös találkozókon kívül külön tárgyaltak a szakminiszterek is, Orbán Anita külügyminisztert fogadta Radosław Sikorski – a Fideszről, Oroszországról, vagy akár Elon Muskról belemenősen nyilatkozó lengyel diplomatával itt olvashatja interjúnkat –, de megbeszélései voltak Kapitány István gazdasági és energetikai miniszternek, Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszternek, Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszternek, Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszternek is. A varsói találkozók előtt a látogatás a krakkói várban indult.
„Ha Orbán jött volna? Hát, akkor csak simán hazatekerek a munkából” – mondta a 13 éve Krakkóban élő Tamás. Most viszont inkább feljött a királyi várhoz, ahol már több tucat magyar várta, hogy a kormányfő a krakkói érsekkel való baráti találkozója után kilépjen a Waweli székesegyházból. A tömegben volt, aki a Tisza Párt győzelmét hozó április 12. utáni első Magyar Nemzetre kért autogramot Magyartól.
„Egy ideje már nem is volt kedvem mondani, hogy magyar vagyok” – mesélte Katalin, aki tíz éve jött el Magyarországról egy multinacionális céghez dolgozni. Otthon lassú lemaradást, Lengyelországban folyamatos fejlődést lát, nem tervezi, hogy hazaköltözne, bár a választási eredmény fellelkesítette. „Egyszer a nadrágomat akartam felvarratni, de a szabó azt mondta, ilyen kis munkával nem foglalkozik. Aztán, amikor megtudta, hogy magyar vagyok, mégis elvállalta, de csak azért, mert nagy tisztelője volt Orbánnak. Bevallom, akkor már inkább nem árultam el, hogy mit gondolok róla.”András viszont a krakkói fogorvosnál vállalta a kockázatot: „Azt kérdezte, mit gondolok Orbánról. Mondom, semmi jót. Erre engedett tíz százalékot az ötezer złotyból”.