Az idei könyvhéten jelenik meg Tomaji Attila Apák szemébe nézni című, legújabb verseskötete.
Versekről beszélni nehéz. Nehéz meghatározni, ha ugyan lehetséges egyáltalán, miről ismerszik meg a jó vers – miért érezzük Tomaji Attila verseit olvasva már néhány sor után, hogy jelentős költészettel van dolgunk? A versek zenéje ragad meg leginkább? A hasonlatok és leírások érzékletessége? A hagyományőrzés és modernség egysége? Az érzések és gondolatok erőssége és mélysége? Igen, ez így mind együtt, de azt hiszem, van még valami, ami emlékezetessé teszi őket: az, hogy a versekből kirajzolódik egy személy – senki mással nem összetéveszthető, mégis közel áll hozzánk, független mindenféle kordivattól, mélyen érző és ironikus egyszerre –, és ez a személy olyasmiről beszél – mulandóságról, veszteségről, szomorúságról és életörömről, emberi kapcsolatokról –, ami mindnyájunkat érint és megrendít, amiben a saját érzéseinkre, a saját életünkre ismerünk – írja a kötetről Rakovszky Zsuzsa.
