A magyar irodalomban sokféle kétes alak megfordult már, voltak itt gyilkosok, erőszaktevők, besúgók, haszonlesők, intrikusok, megrögzött hazudozók, imposztorok, gyűlölködők, és a legkülönfélébb tébolyultak, de akkora tolvaj, mint Orbán János Dénes, egy se akadt köztük. Mindannyiunk elemi érdeke, hogy a rombolás ne maradhasson számonkérés nélkül. De vajon mi az, amit még az elsíbolt pénzeknél is fontosabb visszaszerezni? Krusovszky Dénes József Attila-díjas író, költő, újságíró többek között ezt írja jegyzetében:
„Visszatérő kérdéseink voltak az elmúlt években, évtizedben az irodalom berkein (bozótosán, susnyásán, gazos hátsókertjén) belül, amikor valami egyáltalán nem váratlan, mégis meglepő új szintet ért el a terület szelektív megszorongattatása, hogy tudniillik hogyan lehetséges ez? Hová megy a pénz, miért ennyire egyenetlen az elosztás, kinek jó, ha kivérzik a szakma jelentős része?A választ tudtuk akkor is, csak épp még sokkal elvontabbnak tűnt, olykor körbevette az ideológia rózsaszínes ködpárája, az ilyen-olyan hülye magyarázatok, holott jelentős részben szimpla lopásról volt szó. Most, miután napvilágot látott, hogy Orbán János Dénes (a továbbiakban olykor: OJD) a saját maga vezette állami cégen keresztül adófizetői pénzből megvette önnönmaga kilenc darab írásművének szövegjogait mintegy félmilliárd forintért, azt is látjuk végre, hogy ez mennyire laza gyakorlat volt.Sima-liba, csak a hülyék, táposok, gyíkvállú bölcsészek csodálkoznak rajta. Ez volt az a kulturális világ, közeg, kontextus, amiben dolgozni lettünk volna szívesek.”
