A Vajdaságban született, szerb gyökerű Dimitrije Sztojakovics a pécsi hadapródiskolában, majd 1910-től a Bécsben tanult. Részt vett az első világháborúban, az osztrák-magyar hírszerzés tisztje volt. A sokoldalú, nyelveket beszélő, kémként és diplomataként egyaránt szorgalmas fiatalember tíz évvel azelőtt vette fel a Sztójay nevet, mielőtt 1935-ben altábornaggyá nevezték ki. Anno, száz esztendeje már a német fővárosban volt katonai attasé. Berlinben 1936 és 1944 között volt a Magyar Királyság nagykövete. Budapestre visszatérve ’44 tavaszától augusztus végéig Sztójay Döme {1893-1946} lett hazánk miniszterelnöke.
„Öt hónapos kormányzása során kiszolgálta a náci megszállókat. Ebben az időben újabb honvédegységeket vezényeltek a keleti frontra. És megengedte, hogy az SS szabadon toborozhasson a magyarországi németek soraiból. Országszerte ellenzéki sajtóorgánumokat tiltottak be és politikai célú letartóztatások sora zajlott” – így a történészek. Felelősség terheli a gettók kialakításáért és a zsidóság egy részének koncentrációs táborba való deportálásáért, elpusztításáért. 1945 elején Németországban esett hadifogságba: az amerikaiak akkor ősszel adták ki hazánknak. Sztójay Dömét és kabinetjének több tagját 1946-ban golyóáltali halálra ítélték és augusztus 22-én kivégezték.
