A kormány most döntött arról, hogy október 1-jétől az aszódi, a debreceni, a rákospalotai és a nagykanizsai javítóintézet visszakerül a gyermekvédelmi rendszerbe, és azonnali hatállyal 3 milliárd forintot biztosítanak az ellátás fejlesztésére.
Jelezte, az idén 500 millió forintot, 2027-ben 1,5 milliárd forintot, 2028-ban pedig még 1 milliárd forintot szán a kormány erre a célra.
A kormány úgy ítéli meg, hogy a négy intézmény megerősítésével nincs szükség egy újabb intézmény megnyitására, így a Szőlő utcai épületet nem vásárolják vissza és nem tervezik az újranyitást – tette hozzá, jelezve, hogy az épület eladásából származó pénzt – ez előző kabinet idején – „felélték”, kivonták a rendszerből.
A miniszterelnök azt ígérte: megerősítik a személyi állományt, rendszeres szakmai támogatást biztosítanak a dolgozóknak, erősítik az együttműködést a különböző szakmai területek között, és a továbbiakban is kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra, ebben pedig számítanak a büntetés-végrehajtás tapasztalataira is.”Olyan rendszert kell építenünk”, amelyben a visszaélések nem maradhatnak rejtve, a dolgozók megkapják a szükséges szakmai támogatást, és mindenben a gyermekek jóléte és biztonságos fejlődése az elsődleges
