2026. szeptember 22. (kedd) 00:20

Mourinho nagyon kiakadt

A Real Madrid 2–1-re elveszítette a városi derbit az Atlético Madrid ellen, de ez nem egy szimpla vereség volt, többek között kiállításokkal fűszerezve.José Mourinho, a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője egyértelműen a játékvezetőt, Ortiz Ariast, és a VAR-szobában tevékenykedő Daniel Jesús Trujillót tette felelőssé.
„Akár meg is spórolhattuk volna ezt a sajtótájékoztatót, mert a mérkőzés története itt van előttünk – kezdte láthatóan ingerülten a mérkőzés utáni sajtótájékoztatóját José Mourinho, aki mellékelt ábraként két képet is lebegtetett maga előtt a sajtó munkatársainak, amin szerinte világosan látszik a két kiállítás, ami elmaradt az Atlético Madridnál. – Két egyértelmű piros lapról van szó, ami elmaradt. Később emberhátrányban rengeteg nehézségünk volt, nekem pedig csak annyi maradt, hogy a végén megöleljem a játékosaimat, akik nagyszerű első félidőt produkáltak.”

Mourinho haragja egyébként nem alaptalan, hiszen az egyik sérelmezett, meg nem torolt belépőnél Federico Valverde megsérült, emiatt az első orvosi jelentések szerint két-három hétig nem állhat csapata rendelkezésére.A portugál szakvezető a játékvezetői testületnek is nekiment: „Az Atlético mellett még az örülhet, aki a Játékvezetői Bizottságban dolgozik. Minden nagyon furcsa volt; egy héttel korábban már tudni lehetett, ki vezeti a mérkőzést, miközben normális esetben 24 órával korábban jelentik be a játékvezetőt. Aztán ott van a 41 éves bíró, aki nem nemzetközi játékvezető, és ott van Trujillo, a VAR-bíró, aki az első piros lap miatt szólt ugyan neki, a másodiknál viszont szerintem nem. Nos, neki már gazdag és komoly története van a Real Madriddal… Gratulálok a Játékvezetői Bizottságnak.”

Még több sport…