Több mint száz olyan pap teljesít továbbra is aktív lelkipásztori szolgálatot Portugáliában, akiket gyermekek elleni szexuális zaklatással gyanúsítanak – írja a Reuters a zaklatási ügyeket vizsgáló bizottság vezetőjére, Pedro Strecht gyermekpszichiáterre hivatkozva.
Ez a testület 2022 januárjában kezdte meg munkáját, hétfőn közzétett zárójelentésében pedig azt állítja, hogy hetven év leforgása alatt legalább 4815 gyermeket molesztáltak a római katolikus egyház tagjai Portugáliában. Az elkövetők többnyire papok voltak. Mindez persze a jéghegy csúcsa.
A jelentés a 4815-öt az áldozatok „abszolút minimális” számának nevezte.
A bizottság korábban közölte, hogy listát készít a gyanúsított, de ennek ellenére dolgozó papokról, amit elküldenek majd mind az egyháznak, mind pedig az ügyészségnek. Strecht szerint a listán szereplő személyeket el kell távolítani szerepkörükből, de legalább el kell tiltani őket attól, hogy a vizsgálat ideje alatt gyerekekkel és serdülőkkel érintkezzenek.
Jose Ornelas, a portugál püspöki konferencia vezetője szerint a listát még nem kapták meg.
Antonio Costa portugál miniszterelnök azt mondta, hogy a leleplezések „az egész társadalmat megdöbbentették”, és hozzátette, hogy kormánytisztviselők, köztük az igazságügyi miniszter, találkozni fognak a bizottság tagjaival.
Marcelo Rebelo de Sousa államfő, akit októberben támadások értek, mert azt mondta, hogy a papság tagjai által elkövetett állítólagos szexuális visszaélések 400 esete nem tűnik „különösen magasnak”, azt mondta, hogy az egyházat felelősségre kell vonni.
A portugál püspökök március 3-án találkoznak, hogy „hatékonyabb és megfelelőbb mechanizmusok” bevezetését mérlegeljék a jövőbeli visszaélések megelőzése érdekében – mondta Ornelas érsek.
Az amerikai székhelyű Papok Által Bántalmazott Túlélők Hálózata (SNAP) támogató csoport közleményben szólította fel a portugál egyházi tisztségviselőket, hogy „tegyék nyilvánosan közzé a bántalmazó papok nevét, fényképét, lakóhelyét és munkahelyi előéletét”.