Az elmúlt öt év olyan volt, mint egy álom, Mészáros Lőrinc feleségeként kisimult és visszanyerte az önbizalmát – többek között erről beszélt Várkonyi Andrea a Story magazinnak. Várkonyi azt mondta, mindennapos lett, hogy a saját életük helyett másokkal foglalkoznak az emberek. „Ami pedig végképp megdöbbentő: amikor külsőleg kezdenek el minket vagy bárki mást támadni. Néha úgy érzem, mintha itt mindenki, aki másokat kritizál, Barbie és Ken lenne, tökéletes külsővel. Emellett atomfizikus, nyolc egyetemet végzett és tökéletes szülő. Sokan úgy alkotnak véleményt, mintha ezt mind el tudnák magukról mondani”.
Nem tartja NER-feleségnek magát – ő Mészáros Lőrinc felesége, aki mindig is képezte magát. Arra a kérdésre viszont, hogy a cége a Mészáros-csoportnak dolgozik, úgy felelt: „Természetesen. Kinek másnak?”
Semmit nem szeretnének gerjeszteni, van egy életszínvonaluk és az alapján élnek, de szerinte nem mindig. „Csakhogy mi már bármit teszünk, semmi nem jó. Szétszedtek amiatt, hogy én merészeltem egy jachton egy sima dobozos kávét inni. Igen, mert szeretem. De azt senki nem írta meg, hogy mindeközben egyébként 2300 forintos ruha volt rajtam. Az sohasem hír, amikor egy Zara szoknya van rajtam, pedig az is van.”
Ha a drágább ruhák helyett zsákban járna, akkor álszentnek tartanák, ezért ebben sem tud jót lépni. „Szerintem az ember személyes evolúciója az, hogy a lehetőségek fejlődésével haladunk előre” – mondta az interjúban, hozzátéve, nem egyforma fizetésből él mindenki, a világ minden országában jellemző, hogy sokaknak az alapvető dolgokra sincs pénze.
Várkonyi szerint a kormányváltással nem változott semmi az életükben, a Mészáros Csoport mögött ugyanis rengeteg ember van, az ő megélhetésükért pedig Mészáros vállalja a felelősséget. „Az biztos, hogy rajta nem fog múlni több ezer ember megélhetése. Ha őt bármikor el akarnák lehetetleníteni, igazából nem neki ártanának, hanem ennek a több ezer munkavállalónak. Nem gondolnám, hogy ez bárkinek célja lehet!”
Szerinte természetes, hogy Mészáros nevét összekapcsolják Orbánéval, mert egy faluból származnak. „Össze lehet kapcsolni, és lehet emiatt haragudni annak, akinek más a politikai nézete, de attól még nem kell a másik embert mocskolni meg ócsárolni.”
Bosszantja és demagógnak tartja, amikor azt mondják, hogy a magyar emberek pénzéből költenek; nem bánta meg a jachtozást, nyáron is sokat cikkeztek a Rose d’Orról „hogy itt látták meg ott látták, lefotózták, nem mi voltunk rajta”;
közös kasszán vannak és van házassági szerződésük, de annyira megbízik a férjében, hogy még nem olvasta el.
