A Tisza Párt egyelőre csak csepegteti az információkat arról, pontosan mikor és milyen intézkedésekre, emelésekre számíthatnak a nyugdíjasok. A bejelentések elhúzása minden bizonnyal a költségvetés helyzetével függ össze.Az idei büdzsében látványosan nincs mozgástér, a pótköltségvetés nem tartalmazza a szépkorúaknak ígért Szép-kártya-juttatást, holott azt Magyar Péter miniszterelnök korábban már októberre kilátásba helyezte. Nem fizet az állam idén nyugdíjprémiumot sem, hiszen az csupán 3,5 százalék feletti gazdasági növekedés esetén járna. De még csak inflációkövető nyugdíj-kompenzáció sem esedékes, a nyugdíjakat idén januárban az infláció tervezett mértékének megfelelően 3,6 százalékkal emelték, miközben a pénzromlás üteme várhatóan a 2 százalékot sem éri el.
Januártól viszont a kormány 120 ezer forintra emeli a 2008 óta változatlanul 28,5 ezer forintos minimál nyugdíjat. Ez biztosan érinti a saját jogon járó öregségi nyugdíjakat, ám egyelőre nem világos, vonatkozik-e az özvegyi nyugdíjakra, illetve azokra is, akik külföldi munkavégzésük után más országtól is jogosultak nyugdíjra. Azt sem tudni, hogy az új összeg fix lesz-e, vagy a jogalkotó beépít a rendszerbe valamiféle automatikus emelést, ahogy mások mellett Farkas András nyugdíjszakértő is javasolja.



