Pamplona bikák nélkül

Pamplona népe örökké hálás Hemingwaynek,hiszen az amerikai író tett róla, hogy a város bikufuttatása vílághírű legyen. A bikaviadal arénán egy gigaposzter hirdeti, hogy Hemingway Fiesta című regénye itt született. Az amerikai író felfedezte a várost, s szeretett az Iruna kávéházban üldögélni, amely a főtéren, a Plaza de Castillonon áll és ma is a legkedveltebb hely a városban.Mi sem kerültük el. Furcsamód volt valami mediterrán hányavetiség, ahogy a pincér rágyújtott a terasz pultjánál és a vendégek hiába nyújtogatták a kezüket, ő kivette a sziesztáját munkaidőben. Amikor a fiam elvesztette a türelmét és lepakolta az asztalunkat, majd egy tálcán bevitte a sörös poharakat, s a kávéscsészéket, egyet mordult és elkezdte újra a műszakot. Ja, az amerikai turistáknak efféle akció eszükbe sem jutna, ők csak betértek egy italra, ha már az útikönyv emlegeti a kávéházat.
Pamplona Navarra fővárosa és mindig is megülték a San Fermin ünnepet, s ilyenkor a bikafuttatás természetes volt, ahogy hetven másik spanyol városban is rendezték efféle látványosságot. Ám amikor 1925-ban az író és akkori felesége már hamadszor járt Pamplonában, rajtuk kívül turista a környéken sem volt. És állítólag nem is itt, hanem Valenciában írta meg a regényt.A fiesta július hatodikán, vasárnap van, s Szent Fermin ünnepén manapság egy talpalatnyi hely sincs a város környékén sem, a turisták elözönlik az utcákat, nyolc és fél napig elfoglalnak minden szállodai szobát, éttermi asztalt. Többségük nem is tud a bikákkal rohanni, mert a szűk utcácskákon nem sok hely van. A városszéli karámokból 800 méteres út vezet az arénáig. Másnap aztán ezek a bikák matadorokkal küzdenek meg. Az egyik utcasarkon egy humoros táblakép közepén egy szerkezet mutatta, hogy mikor lesz a következő San Fermin ünnep. Amikor mi ott jártunk, 297 nap, 22 óra, 46 perc és 36 másodperc hiányzott a következő bikafuttatáshoz.
Pamplona hálás lehet Hemingwaynek, de ő nem a bikafuttatást szerette igazán, hanem a bikaviadalokat. amiről senki sem írt olyan bő terjedelemben és olyan lelkesedéssel, mint az amerikai. Később, vagyis 1932-ben a matadorokról szólt a Halál délután című regénye. Abban írja, hogy a letöbb nagyí viador Andalúziából származik, ahol a legjobb bikákat tenyésztik, s ahol a meleg éghajlat és a mór vérkeveredés miatt a a férfiakat könnyedség és hanyag nemtörődömség jellemzi. Én évekkel ezelőtt Salamancában voltam egy vidalon, az ottani kisebb, porosabb arénában, de bevallom, hogy élveztem . Ma már jóval szigorúbbak a szabályok, kevésbé véres a viadal, s ugyanúgy, mint száz évvel korábban, a bátran küzdő bikának megkegyelmeznek, mehet vissza a farmra, ahol nevelték, s többé nem kell arénában kergetnie a vörös kendőt.
Hemingway száz évvel ezelőtt a Hotel Quintanaban szállt meg belvárosban, de az már rég megszűnt. Mi egy modern szállodában, az Eurostarsban vettünk ki szobát, amely húsz perc sétára esett a főtértől, de legalább volt parkolója. Este megtaláltuk azt a vendéglőt, ahol állítólag a legjobb bárányragut készítik. Ez ugyanis Navarra nemzeti étke. Nos, a vendéglő a külvárosban volt, de olyan olcsó az über, hogy felesleges kocsiba ülni és megkockáztatni, hogy a rendőrök bemérik a vörös borokat. Egyébként nyolc nap alatt nem is nagyon láttunk egyenruhást, ellenőrzést meg egyáltaln nem. A vendéglőben (Bar Bodega Leyre) telt ház volt, turistának nyoma sem volt, de szorítottak nekünk helyet. Angol nyelvű étlap természetesen nem volt, a két pincér hölgy egy kukkot sem beszélt angolul, de aztán megértették, hogy chilindront szeretnénk enni. Mi cs-vel ejtettük, ezen ők jót nevettek és fél óra elteltével hozták a fejedelmi étket. A szakirodalom szerint a chilindron sűrű mártást jelent, amely húsból, kaliforniai paprikából, paradicsomból, hagymából és fokhagymából áll össze. Az utóbbit bőven mérik, ahogy megtapasztaltuk. A fehér bort ki ne felejtsem. Bárányból a legjobb, de csirkéből és sertésből is elkészítik. A vörös bort a pincérnőre bíztuk, két palackkal is megittunk, mert olyan tempranillót választott, amit nehéz lett volna otthagyni.