A Nemzeti Sport minden találkozó után az aktuális ellenfél országából kér fel egy szakértőt, hogy értékelje Marco Rossi szövetségi kapitány együttesének játékát. Ezúttal Giorgi Lazarasvilit, a Londonban dolgozó grúz utánpótlásedzőt és elemzőt kértük meg arra, hogy bújjon a megbízott elemző szerepébe – a Chelsea akadémiájának játékoskiválasztását segítő szakember szerint Magyarország átmenetekből kifejezetten veszélyes volt, ugyanakkor a rendezett védelemmel szemben időnként kiszámíthatóvá vált a támadójátéka.
1. Mi tetszett a leginkább a válogatott futballjában?
Imponált, milyen gyorsan lendült támadásba labdaszerzés után a magyar csapat. Grúziánál többet volt a labda, a hazaiak viszont sokkal több helyzetet alakítottak ki – jól mutatja ezt, hogy körülbelül negyvenkét százalékos labdabirtoklás mellett huszonhat lövésig jutottak, miközben ellenfelük csak nyolcig. Általában Szoboszlai Dominikot próbálták megjátszani Grúzia középpályás- és védősora között, Kerkez Milos pedig rendkívül agresszívan lépett fel a bal oldalon. A gól tökéletes példája volt annak, hogy miközben az akció az ellenkező oldalon bontakozott ki, Kerkez felismerte a túloldalon megnyíló területet, betört a tizenhatoson belülre, és mint egy újabb támadó érkezett a labdára. Ezek a mélységből induló felfutások problémát okoztak Grúziának, mert a védőknek hirtelenjében még egy játékos mozgását kellett követniük.
2. Mi lehet a csapat veszélyes fegyvere?
Abban kellene fejlődnie, hogyan játszik jól szervezett mély vagy középmagas védekezési blokkal szemben. Magyarország veszélyesnek tűnt, amikor Grúzia szerkezete megbomlott, ám amikor a vendégjátékosok visszaértek a labda mögé és rendeződtek a csapatrészek, támadásai kissé kiszámíthatóvá váltak – gyakran került a labda a szélre, ahonnan beadások révén próbálta a tizenhatoson belülre juttatni. Magyarország neve mellett huszonhat lövés és nyolc szöglet áll, ugyanakkor nyolc lövését is blokkolták, ami rávilágít, milyen jól védte Grúzia a középső területeket. Szerintem sokan látnák szívesen, hogy a magyar válogatott még többet mozgatja az ellenfél védősorát: például létszámfölényt alakíthatna ki az egyik oldalon, Szoboszlai Dominikot megjátszhatná a vonalak között, majd gyorsan átforgathatná a játékot Kerkez Milos vagy a túloldali szélső felé – ezzel oldalirányú mozgásra kényszeríthetné a védelmet, és több terület nyílhatna középen.
3. Mi nem működött az együttes játékában?
Magyarország legnagyobb gyengeségeként azt azonosítottam, hogy nehezebben kontrollálta a mérkőzést azokban az időszakokban, amikor nem tudott átmenetekből támadni. Grúzia kényelmesebben tartotta a labdát, a védelemben, illetve a középpályán türelmesen járatta, míg a magyarok általában a lehető leggyorsabban előrefelé akarták játszani. Ez a megközelítés működött, ha volt elegendő szabad terület, de ha nem kínálkozott lehetőség az előrepasszra, időnként túlságosan nagy lett a távolság a magyar középpálya és a támadósor között, emiatt több direkt átadásra vagy szélső támadásra kényszerültek – ez különösen a második félidőben vált feltűnővé, amikor a labdabirtoklásuk mindössze harmincöt százalék volt. Grúzia ezt nem tudta kihasználni, hiszen csupán nyolc lövéssel zárta a mérkőzést, Magyarországnak mégis többet kellett az eredmény őrzésével és védekezéssel foglalkoznia, mint amennyire valószínűleg szükség lett volna. Erősebb ellenfelekkel szemben meg kell mutatnia, képes lelassítani a játékot és a labdával is uralni bizonyos periódusokat, ahelyett, hogy elsősorban az átmenetekre és a szervezett védekezésre támaszkodna.
4. Melyik magyar labdarúgó teljesítményét emelné ki?
Szoboszlai Dominik teljesítménye kimagaslott, elsősorban a szabad szerepköréből fakadóan. Folyamatosan arra törekedett, hogy Grúzia középpályás vonala mögött kapjon labdát, és veszélyt teremtsen. Ötvennyolc passzából ötvenkettő célba ért, és nyolc helyzetet teremtett, engem azonban leginkább a mozgása és a helyezkedése nyűgözött le. Visszaléphetett mélyebbre, hogy segítse a labdakihozatalt, kiléphetett a félterületbe, ahol átvétel után kapu felé fordulhatott, és magasabban, a tizenhatos környékén is feltűnt. Nehéz volt védekezni ellene, a grúz játékosok állandó döntési kényszerbe kerültek miatta: ha egy középpályás követte, azzal terület nyílhatott mögötte, ha pedig nem ment vele, Szoboszlai a vonalak között kaphatta meg a labdát, és kapu felé fordulhatott.
