Taraczky Dániel, a tanya tervezője, szeretné, „ha egyszer megnyílna a közönség előtt Hatvanpuszta, mert akkor kiderülne, hogy éppúgy, mint a Karmelita esetében, szó sincs értelmetlen luxusról, és – ahogy mindenki megkérdezi – nincs bunker vagy trezor sem. Az elhíresült könyvespolc mögül is csak egy borospince látható”.
A Demokratában Hatvanpuszta egy nem túl tüchtig, de tehetős nagygazda mezőgazdasági létesítményeként tűnik fel. Melegházak, földhányás, traktorok, zsák kurmplik, szántó, veteményes és levenduláskert, műanyag hordó és gereblye, az utolsó képen pedig két macska eszik egy meglehetősen rendetlennek és koszosnak tűnő sarokban.
Mindez összhangban áll az előző kormány narratívájával, miszerint a hatvanpusztai majorság szerény „mezőgazdasági üzem” – Hadházy Ákos volt parlamenti képviselő azonban sorra tette közzé a luxuskivitelezés bizonyítékait. Például arról, hogy a majorság épületeiben milliós értékű fürdőkádakat szereltek fel, könyvtártermében pedig Szent Mihály szobrával díszített kandalló áll. Az uradalom közelében a NER utolsó éveinek szimbólumává vált zebrák legelésztek, aminek dokumentálását egy ízben kvados biztonsági őrök igyekeztek megakadályozni.
