2026. november 06. (péntek) 17:11

Rainer M. a 6-os kartonról

„A hazafias indokanak egyszerűen statisztikai okai voltak. Egyáltalán nem önként vállalkoztak az esetek nagy többségében az emberek, hiszen normális, éplelkű, családjukat féltő emberek alkották akkor is a társadalom hatalmas többségét. Volt egy belső statisztika, amiben nem jól mutatott volna, ha mindenkit kényszeríteni kellett, hogy együttműködjön a szocialista rendszer egyik fontos pallósával, azt írták, elvi alapon jelentkeztek” – így magyarázta Rainer M. János történész a Reggeli gyorsban, hogy a nyilvánoságra került beszervezési kartonok közt miért szerepel gyakran a hazafias indoklás. Azoknak a száma, akik valóban elvi alapon működtek együtt, talán 5 százalék lehetett, vagy inkább még kevesebb.

Rainer M. arra is számított, hogy korábban már ismert nevek mellett újabbak is előkerülnek, és lesznek, akiket megráz, ha ismerőseikről, barátaikról vagy közismert emberekről találnak adatokat. Különösen azok esetében lehet nagy a megdöbbenés, akiket az állambiztonság a nyolcvanas évek végén keresett meg, ajánlatot tett nekik, de a kapcsolat végül nem valósult meg. Ennek ellenére a nevük szerepelhet a nyilvántartásban.

„Nem szükséges és nem is ajánlatos mindent az első pillanatban elfogadni, ami első lehetséges értelmezés szerint adódik. Kérdéseket kell feltenni, akinek csak lehet” .A történész szerint az első reakció helyett meg kell próbálni tisztázni az egyes esetek hátterét. Ehhez szerinte ma már bőséges szakirodalom és elemzés áll rendelkezésre, az állambiztonsági nyilvántartási rendszerről önmagában legalább ezer oldalnyi szöveg elérhető az interneten. Nem várja el, hogy mindenki elmélyedjen ezekben az anyagokban, de fontosnak tartja, hogy az emberek kérdezzenek és beszélgessenek a történtekről.

Rainer M. hangsúlyozta, hogy nem mindenki tagadta a múltját, akinek a neve előkerült. Voltak olyanok is, akik nyilvánosan elmondták, hány évesek voltak a megkeresésükkor, mit írtak alá, mit tettek és mit nem, illetve hogyan emlékeznek vissza az eseményekre. A történész szerint ezért sem lehet egységes képet alkotni az adatbázisban szereplőkről.

A ’80-as évek végén keletkezett nyilvántartási bejegyzések különösen érzékenyek lehetnek, hiszen előfordult, hogy valakiről úgy vettek fel kartont, hogy a formális beszervezésre végül nem került sor. Az ilyen esetek érthetően ellenérzést és tiltakozást válthatnak ki az érintettekből.Az adatbázis lehetőséget ad arra, hogy az érintettek kiegészítsék a róluk szóló információkat. Ehhez levelet kell írniuk, amelyben akár egyetlen mondatban, akár részletesebben elmondhatják, hogyan emlékeznek a történtekre, és szerintük mi történt valójában. Rainer M. arra számít, hogy napokon belül megjelennek az első ilyen kiegészítések.

A beszervezések mögött sokszor nem önkéntes elhatározás állt. Rainer M. János szerint a hazafias indoklású együttműködéseknek statisztikai szerepük is volt: a rendszer nem akarta azt a látszatot kelteni, hogy mindenkit kényszeríteni kell az együttműködésre. A történész becslése szerint azok aránya, akik valóban elvi alapon vállalták az együttműködést, öt százalék lehetett, vagy még annál is kevesebb.

Még több ITTHON…