Többször is forróra sikeredett a 20. századi germán történelemben az advent előtti időszak. Hiszen a vesztes első világháborút követően 1918 novemberében omlott össze a Német Császárság. Az uralkodó {II. Vilmos} külföldre menekült, s Berlinben kikiálthatták a köztársaságot. Öt esztendővel később – szintén november 9-én – sikertelen fasiszta puccs volt a bajor fővárosban, több halottal. Adolf Hitler kisebb sérüléssel és rövid börtön tartózkodással úszta meg a véres müncheni kalandot.
A majdani Führernek 1933 elejéig kellett várnia arra, hogy kormányt alakíthasson a Spreenél. Egy hónappal később lángolt a berlini Reichstag, s ’38 végén erre a sorsra jutottak a náci birodalom zsinagógái. Jó félévszázaddal később repedt meg a berlini fal. A naptár 1989. november kilencedikét mutatott… Ugye emlékeznek az előjátékra? A chilei emigrációba vonult, s Dél-Amerikában bő három évtizede, elhunyt Erich Honecker akkor ősszel még megünnepelhette elvtársai társaságában a Német Demokratikus Köztársaság negyvenedik születésnapját. Ma már tudjuk, hogy Mihail Gorbacsov cuppantása a kelet-berlini parádé tribünjén búcsúcsók volt.
A hónapok óta tartó, valódi demokráciát követelő tüntetések, a Balatonnál, Budapesten és Prágában „feledkezett” keletnémet turisták tízezrei azt sugallták a nemzetközi közvéleménynek, hogy már a DDR sem úszhatja meg a peresztrojkát. A gyökeres változásokat! Bár szerintem az akkori magyar kormány vasfüggönyszaggató bátorsága sem vetítette automatikusan előre a berlini fal ’89 novemberi leomlását, s az 1990 októberi német újraegyesítést – egy régi álom megvalósulását!
