Szerencsés fickó volt az Osztrák-Magyar Monarchiában született Adolf Hitler. Érettségi nélkül lehetett 1933-tól német kancellár, majd államfő és tömeggyilkos. Ráadásul az amerikai Time magazin 85 esztendeje a náci vezért választotta az Év emberének.
Közismert, hogy az 1923-ban alapított Time teamje a díjjal azt a polgárt jutalmazza, aki abban az esztendőben a legnagyobb hatást – legyen az jó vagy rossz – gyakorolta a világra és a hírekre. De még így is, mennyire irigykedhetett a véreskezű, moszkvai diktátor berlini kollégájára. Mert J. Sztálin elvtárs csupán egy esztendővel a Führer után, 1939-ben érdemelte ki a tengerentúli magazin (pozitív?) elismerését. Nem voltak válogatósak az újságírók, hiszen a következő Man of the Year voksoláson a londoni antifasiszta-antikommunista W. Churchill lett a befutó. 1941-ben hazahúzott a szívük, s az igen beteg washingtoni elnökre, F. D. Rooseveltre szavazott a szerkesztőség. Sztálingrád nagypapás bajszú névadója aztán 1942-ben duplázott. Ismét belopta magát a Time szívébe a szovjet emberek kedves vezetője. Aztán csupa amerikai lett a hírmagazin sztárja: elnökök, tábornokok, politikusok. Mígnem 1949-ben ismét a Temzéhez suhant a bók – persze ma már tudjuk, hogy W. Churchill irodalmi Nobel-díja többet ért, minden tengerentúli lapocska méltatásánál. És a németek hoppon maradtak? – kérdezheti jogosan az olvasó! Á, nem! A gazdasági csoda atyja, az NSZK legelső kancellárja, Konrad Adenauert 1953-ban találták méltónak az USA-ban az Év embere címre.
A magyar szabadságharcosok 1956-ban lettek a Time kedvencei. A diktatúra elleni harcban elbukott hősök persze – részben emigrációban – bizonyára zokon vették, hogy ’57-ben már a Kreml fura ura, Nyikita Hruscsov elvtárs bőrfején feszült a babérkoszorú. A hézagos további névsor: a 60-as években többek közt a később meggyilkolt J. F. Kennedy elnök és a szintén lepuffantott, fekete polgárjogi harcos M. L. King kerülhetett fel a Time év végi borítójára. Majdan főleg amerikai asztronauták lettek a bajnokok, mígnem 1970-ben Willy Brandt bonni kancellárnak jutott az elismerés. Na, azóta vártuk itt Németországban türelmetlenül, hogy megint a „mi emberünk” legyen a sztár. De sajna, olyan sikerorientált, békés demokraták beelőzték a berlini kancellárnőt, mint Vlagyimir Putyin (2007) és Barack Obama (2007, 2012). Ám a Time redakciójában sem csak vakok ülnek: végre Angela Merkelt, Görögország és a migránsok megmentőjét, az NSZK nagyasszonyát, a kontinens jótevőjét is észrevették (2015). Időközben már más kormányfő van Berlinben. Sőt Washingtonban sem Donald Trump osztja az észt: ő 2016-ban lett a magazin kegyeltje. Utódja, Joe Biden, s jobb keze Kamala Harris 2020-ban lettek Time sztárjai, majd Elon Musk, tavaly pedig az ukrán elnök. Érdekes névsor!
