Claire Bridges története bejárta a világsajtót. A 21 éves modell tavaly majdnem belehalt a COVID szövődményeibe, mégis mosolygós és hálás az orvosoknak, akiknek meg kellett műteni a szívét és el kellett távolítaniuk mindkét lábát, hogy megmentsék az életét.
„Élni akarás, kitartás és csillogás volt a szemében – minden páciensemnek azt mondom, hogy ez már fél győzelem” – mondta Dr. Dean Arnaoutakis, a tampai Dél-Floridai Egészségügyi Egyetem érsebésze, aki amputálta Bridges lábait.
„A legtöbb ember kétségbeesett lenne, és úgy érezné, hogy az élet becsapta őt” – mondta Dr. Ismail El-Hamamsy, a New York-i Mount Sinai-i Icahn School of Medicine szív- és érrendszeri sebész professzora, aki Bridges szívét operálta. De ő azt mondta nekem: „Úgy érzem, én vagyok a legszerencsésebb ember ezen a bolygón. Az egész élet előttem áll. Lehetnek gyerekeim, jövőm, sok mindenre számíthatok.” „Mindig úgy éreztem amikor a szemébe néztem, hogy őszinte az optimizmusa” – mondta.
2022 januárjában a 20 éves modell a floridai St. Petersburgban lakott és a modellkedés mellett részmunkaidőben dolgozott egy bárban. Édesanyja szerint vegán és egészséges életmódot folytatott, többszörösen oltott volt, így amikor elkapta a Covid-19-et, senki sem számított rá, hogy kórházba kerül. Azonban Bridges genetikai szívhibával született, ún. aortabillentyű szűkülettel, ami rendkívül megnehezíti a szív munkáját, és időnként légszomjat, szédülést és fáradtságot okoz.
„Tudtam edzeni, meg ilyesmi, de soha nem tudtam sportolni” – mondta a CNN-nek. „Nem tudtam futni. Nem tudtam túlerőltetni magam.” Az anyja hozzátette: „Valóban, ahogy nőtt kezdte megtanulni a határait – ha kifulladt, megállt és szünetet tartott.”
Nem tudni csak a szíve vagy más is közrejátszott, de mikor elkapta a Covid-19-et gyorsan romlott az állapota. „Extrém fáradtság, hideg verejtékezés – minden egyes nap egyre nehezebb volt enni vagy inni bármit is” – emlékezett vissza. „Aztán egy nap anyám látta, hogy csak romlik az állapotom és bevitt a kórházba. Háromszor hoztak vissza az életbe aznap este.”
Bridgest dialízisre, lélegeztetőgépre és külső szívpumpára helyezték a szívelégtelenség miatt. Pszichózisba süllyedt.
„Azt hittem, hogy mindenki meg akar ölni, de én kitartottam” – mondta, hozzátéve, hogy ekkor erős fényt látott és néhai nagyapját. „Egy padon ült, horgászott, és baseballsapkát viselt” – mondta. „Aztán megláttam a szüleimet egy ablakon keresztül, és azt gondoltam: – Nem hagyhatom itt őket. – És a testem nem adta fel.”
Miközben Bridges szelleme tovább küzdött, az orvosok azért küzdöttek, hogy megmentsék az életét. Szervei elkezdtek leállni, ami tovább gyengítette törékeny szívét. A vér nem érte el a végtagjait, és mindkét lábában elkezdtek elhalni a szövetek. A sebészek megpróbálták megmenteni a lábait, de végül nem volt más választás: mindkét lábát el kellett távolítani.
Az orvosok összegyűltek az ágya körül, hogy közöljék a hírt. „Emlékszem, felnéztem rájuk, és azt mondtam: „Nos, köszönöm, hogy megmentetted az életemet. És ó, lehetnek bionikus lábaim?” – mondta Bridges. Egy hónapot kellett várnia, hogy meggyógyuljon annyira, hogy kipróbálhassa egy orlandói jótékonysági szervezet segítségével szerzett új titán- és szénszálas lábait, amit a Prosthetic & Orthotics, a protéziseszközök egyik vezető gyártója készített.
Nem sokkal késő már képes volt fotózásra is egy divatmagazin számára. (Bridges modellként jelenik meg a Bay magazin áprilisi számában, amelyet a Tampa Bay Times készített.)
„Mindenki teljesen meg volt döbbenve, hogy ilyen jól viseli ezt” – emlékezett vissza Smith a lányáról. Claire jókedvű és pozitív maradt.
Mindez mellé, még a haja is hullani kezdett. Családja és barátai segítettek neki. „Tudtam, hogy az egyetlen módja annak, hogy ne zokogjak, valahányszor hajcsomókat húzok ki a fejemből, az az, hogy megszabadulok tőle” – mondta Bridges. „Mondtam a bátyámnak, Drew-nak, hogy le akarom borotválni a fejem, és ő szinte azonnal rávágta, hogy velem borotválja az övét is.” „Aztán mindenki azt mondta, hogy ők is leborotválják a fejüket” – mondta Bridges mosolyogva.
Mindig pozitív maradt, de saját bevallása szerint sem könnyű állandóan annak lenni: „Igen, hagytam magam szomorkodni, és voltak sötét napok. De őszintén szólva, a barátaim és a családom olyan sok szeretettel vettek körül, hogy soha nem volt egy pillanatra sem, hogy negatívan gondoljak a lábaimra vagy a mostani kinézetemre.”
