2026. október 12. (hétfő) 16:00

A héten karate Európa-bajnokságon éremért küzdünk

Különleges esztendő a 2023-as a Magyar Karate Szakszövetség életében. A japán eredetű küzdősport hazai történetének 50. évfordulóját ünnepli, és a jubileum zárásaként egy minden eddiginél rangosabb esemény házigazdája leszünk. Idén ugyanis a sportág történetében először Budapest ad otthont a karate világbajnokságnak, amely az eddigi legnépesebb lesz.
A magyar válogatott számára az egyik fő felkészülési állomás a március 22-26 között, a spanyolországi Guadalajaraban rendezendő Európa-bajnokság, ahol érmet vár a szakvezetés.
-A karate nagy utat tett meg a fél évszázad alatt: kezdetben a tiltás jellemezte, majd a tűrésen keresztül jutott el a támogatásig, 2018 óta pedig a kiemelt sportágak egyike – mondta lapunknak dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szövetség elnöke. – Magyarországon mára a karaténak több tízezres tagsága van, versenyzőink pedig számos bajnoki címet és érmet nyertek a felnőtt és korosztályos világversenyeken. Ezek közül a legjelentősebb Hárspataki Gábor olimpiai bronzérme, amelyet a sportág ötkarikás bemutatkozásán, a 2021-es tokiói játékokon szerzett. A szövetség világversenyek rendezőjeként is kitett magáért: 2013-ban felnőtt, 2020-ban pedig kadet, junior és U21-es Európa-bajnokságnak volt házigazdája Budapest. Mindkét esemény nagyszerű sikerekkel zárult, mind a rendezés, mind az eredmények tekintetében. Ugyanez a cél az őszi hazai rendezésű világbajnokságon, amely egyúttal az 50 éves évforduló záróeseménye lesz.
A múlt, jelen és jövő legnagyobb vb-je lehet a budapesti. A Papp László Budapest Sportarénában október 24-29. között sorra kerülő világbajnokságot a Karate Világszövetséggel (WKF) és a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel (NRÜ) közösen, társrendezőként bonyolítja le a Magyar Karate Szakszövetség. A magyarországi vb-t követően a világszövetség megváltoztatja a világbajnokságok rendszerét: eddig minden ország kategóriánként egy versenyzőt indíthatott, ám ezentúl egyéniben csak a 32-32 legjobb vehet részt a vb-n – amely helyekre kvalifikálni kell majd –, és külön világbajnokságot rendeznek a csapat versenyszámokban.
Miután a budapesti lesz az utolsó „nagy” világbajnokság, elképzelhető, hogy részvételi rekordot dönt, méghozzá olyat, amelyet a jövőben sem lehet majd felülmúlni. A magyar válogatott részéről pedig, érmekben bízik a szövetség vezetése, mint ahogy a szerdától vasárnapig tartó spanyolországi karate és para-karate Európa-bajnokságon is, ahová teljes csapattal, 27 versenyzővel vágott útnak a magyar válogatott.

Még több sport…