2024. december 04. (szerda) 20:04

Az izraeli rendőrség letartóztatott 350 palesztint

Az izraeli rendőrség letartóztatott mintegy 350, magát az Ak-Aksza mecsetben elbarikádozó palesztint a jeruzsálemi Templom-hegyen kitört éjszakai zavargások miatt – jelentette a helyi média szerda reggel.

Kedd éjjel több száz palesztin elbarikádozta magát az Al-Aksza mecset Al-Kibli termében a mecset „védelmében”, bezárták az ajtót és belülről akadályokkal zárták el az utat, majd a rendőrség jelentése szerint köveket és petárdákat dobtak a mecset kinyitását követelő izraeli rendfenntartókra.
Összecsapások törtek ki az izraeli rohamrendőrökkel, melyekben letartóztattak mintegy 350 zavargót. A palesztinok az éjszaka folyamán arról számoltak be, hogy az összecsapásokban hét ember megsérült, többségük könnyebben, és károk keletkeztek a mecset berendezésében.
„A rendőrség azon dolgozik, hogy lehetővé tegye az istentisztelet szabadságát, miközben fenntartja a biztonságot, a törvényt és a közrendet. Vannak, akik a lázadást és a közrend megzavarását választják. Ugyanezek a zavargók mindenekelőtt a mecsetbe imádkozni érkező muszlimoknak ártanak” – emelte ki a rendőrség közleményében.
A Hamász terrorszervezet a mecset „védelmére” szólított fel, s a Gázai övezetből rakétákat indítottak Izrael irányába, melyekre Izrael légicsapásokkal válaszolt. Egyiptom, Jordánia és Szaúd-Arábia elítélte Izraelt a történtekért.
Palesztin zavargók Jeruzsálem óvárosában kövekkel dobáltak egy utasokkal teli autóbuszt, s a kelet-jeruzsálemi Sziluán negyedben köveket és Molotov-koktélokat dobtak egy rohamrendőröket szállító járműre. Az izraeli harcosok tüzet nyitottak az őket dobáló palesztinokra, és közepesen-súlyosan megsebesítettek egy tizenöt éves palesztin fiatalt. Mindeközben megsebesült egy izraeli katona egy lövöldözésben Ciszjordánia déli részén, Hebron város közelében.
Gázából kilenc rakétát indítottak el, melyek közül  négyet elfogtak a Vaskupola légvédelmi rendszer ellenrakétái, egy pedig becsapódott egy szderoti gyárba, ahol gazdasági károkat okozott. A többi lövedék lakatlan területen landolt. Válaszul az izraeli légierő a gázai iszlamista szervezetek katonai célpontjait támadta, majd  újabb gázai rakéták kilövése után harckocsikkal is lőtték a Hamász állásait.
Az Al-Aksza mecsetben lezajlott súlyos összecsapások után a palesztin terrorszervezetek felszólították a palesztin fiatalokat, hogy szálljanak szembe az izraeli biztonsági erőkkel. „Az Al-Aksza mecsetben  példátlan bűncselekmény történt, melynek következményei vannak. Mindenkinek viselnie kell a felelősséget – a palesztinoknak, az araboknak és a muszlimoknak. A ciszjordániai palesztinoknak a mecsetbe kell menniük, és meg kell védeniük azt” – közölte Iszmail Haníjje, a Hamász politikai irodájának vezetője.
„Az Al-Aksza mecsetben történtek komoly és valós fenyegetést jelentenek. A fiatalok bátran szembeszállnak a cionista ellenséggel, s mi készen állunk részt venni az elkerülhetetlen konfrontációban, mindaddig, amíg a népünk elleni barbár agresszió folytatódik” – jelentette be az Iszlám Dzsihád nevű szervezet szóvivője, Daud Sahab.
„Jordánia határozottan elítéli az izraeli megszálló rendőrség Al-Aksza mecset elleni támadását. Felszólítjuk Izraelt, hogy azonnal távolítsa el a rendőrséget és a különleges erőket a mecsetből” – állt Jordánia külügyminisztériumának hivatalos sajtóközleményében.
„A királyság aggodalommal követi a megszálló erők agresszióját az Al-Aksza mecset ellen, a hívők elleni támadást és számos palesztin állampolgár letartóztatását” – hangsúlyozta Szaúd-Arábia külügyminisztériuma.
Idén egybeesik a ramadán, a muzulmán böjti hónap, valamint zsidók szerdán, a széderestével kezdődő pészah ünnepe, jelentősen növelve a vallási feszültséget. A palesztinok azért indultak az Al-Aksza mecset „védelmére”, mert szerintük szélsőséges zsidó szervezetek  húsvéti állatáldozat bemutatására készültek szerdán, a pészah kezdetekor a Templom-hegyen, ahol a status quo szerint csak a muzulmának gyakorolhatják vallásukat.

Kapcsolódó
Még több NAGYVILÁG…