2026. április 06. (hétfő) 16:08

Orbán-Magyar párbaj a neten is

Orbán tanácsadói kapkodnak, s egyetlene esélyt sem akarnak kihagyni, hogy felhergeljék legalább a saját szavazóikat, nehogy egyikük is elfelejtsen április 12-én az urnákhoz járulni.

Ukrán milliárdos támasztja fel a román acélipart

Az Interpipe központja Dnyipróban található, és évente jelentős mennyiségű terméket állít elő, 2025-ben például 470 ezer tonna acélcsövet és 89 ezer tonna vasúti sínt gyártott.

Vance, a Fidesz utolsó fegyvere

Trump lett volna a kormány csodafegyvere, de azért annyira nem fontos Magyarország Orbán nagy barátjának, hogy felüljön a repülőre.

30 ezren a keresztúton

Az egyházfő végigjárta a keresztutat, amely a Colosseum belsejéből indult, áthaladt az amfiteátrum előtti téren, és az amfiteátrummal szemközti Palatinus-dombnál ért véget.

Dubajnak annyi?

Azok a cégek, amelyek a jelenlegi kormány támogatásával, jóindulatával tudtak az elmúlt években nagy sikereket elérni, azoknál fennáll a kockázata annak, hogyha kormányváltás van, akkor ez az inga visszaüthet.

Charlottenburg: na, ezt magyarázd meg!

A Spree-metropoliszban hetek óta más izgalmak is vannak. Ugyanis ismeretlen tettesek lövöldöznek emberekre, gépkocsikra, bárokra – főleg a török-arab negyedben.

A miniszter mismásol

Szalay-Bobrovniczky Kristóf nem reagált a százados kritikus mondataira, Igaz, nehéz is lett volna arra, hogy lefejezte a magyar vezérkart és hogy szakértelem nélkül vezet egy minisztériumot.

Dőlnek a dominók a honvédségnél is

Pálinkás személyesen próbálta észérvekkel, katonai szakmai állásfoglalásokkal meggyőzni Orbán Gáspárt, hogy ne erőltesse a csádi katonai akciót .

Megölte a feleségét

A nyomozási bíró az ülést a győri Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházban tartotta meg a gyanúsított egészségi állapota miatt, mert a férfi a cselekmény elkövetése után megpróbált öngyilkos lenni. A férfit megműtötték.

Hol volt a NAV?

A rajtaütésen – a jegyzőkönyvvel szemben – csak a Terrorelhárítási Központ (TEK) kommandósai voltak jelen, a NAV csak később indított eljárást az ügyben.

Lőni akart a tini

30 embert akart megölni a szlovéniai iskolai késelőt felbujtó 15 éves magyar fiú.