2024. július 16. (kedd) 08:50

2 milliárd áfát csaltak el

Egy bánszövetkezet a médiaiparban kétmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot készpénzben, ingatlanban, illetve drága gépkocsikban halmozták fel. A  gazdasági társaságok bankszámláiról felvett készpénzt, az egyik irányító budapesti motoros boltjában tartották, majd ott osztották el egymás között a tagok.

A hatóságok 52 helyszínen egyszerre csapott le. A győri nyomozók által irányított akcióban felszámoltak egy bűnszervezet által működtetett számlagyárat, ami közel kétmilliárddal károsította meg a költségvetést. A többszintű számlázási láncolatban főként média– és filmipari szolgáltatásokról állítottak ki számlákat, illegális tevékenységüket a médiaipar árnyékában próbálták elrejteni. A láncolat alsó szintjén lévő gazdasági társaságok, valós gazdasági tevékenységet nem folytattak. A bűnözői csoport vezető tagjai rokoni, házastársi, illetve baráti szálakkal kapcsolódtak egymáshoz, a bűnözéshez használt céghálózat fenntartásában feladataikat, szerepeiket leosztották egymás között.
A médiacégekhez papíron több munkavállaló is be volt jelentve, akik jellemzően a média-és filmipar területén dolgoztak (jelmeztervező, riporter, színész).
A nyomozók 50 ingatlant vettek zár alá, készpénzt, nagy értékű gépjárműveket, valutát és bankszámlapénzt foglaltak le 2,3 milliárd forint értékben. A bűnbanda tagjai közül többeknél kábítószergyanús anyagot is találtak a hatósági intézkedésekor, ezért velük szemben a rendőrség büntetőeljárást indított.

 

Még több AKTUÁLIS…