2024. december 03. (kedd) 18:23

A csipogók nem is látták Magyarországot?

Egy szófiai székhelyű cég vásárolta Tajvanról azokat a személyhívókat, amelyeket végül a Hezbollahnak adtak el; az ügyben érintett magyar cég valójában semmit sem csinált, az eszközök soha nem is voltak Magyarországon. Ezt az információt hivatalosan is megerősítette a magyar kormány.

Kedden a Hezbollah több száz tagja sérülhetett meg súlyosan Libanonban, amikor személyhívókba rejtett bombák robbantak fel. Ezeket a pagernek vagy a magyar szlengben csipogónak nevezett eszközöket a világ nagy részén már rég felváltották a mobiltelefonok, de sok helyen (például kórházakban) a mai napig alkalmazzák; a Hezbollah tagjai is ezt használták.

Kovács Zoltánt, a kormány nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára szerda délután azt közölte: „a magyar hatóságok meggyőződtek arról, hogy az érintett cég egy kereskedő-közvetítő cég, nincs magyarországi gyártó- és telephelye, a bejelentett címen egy fő cégvezetője van, a hivatkozott eszközök pedig sohasem jártak Magyarországon”.

A forgalmazó Gold Apollo vezérigazgatója, Hszu Csing-kuang szerdai sajtótájékoztatón azt közölte, a Hezbollah által rendelt AR-924-es csipogókat licenc alapján egy BAC nevű cég gyártotta.Először csak annyit mondott, hogy egy európai cégről van szó, amelynek van irodája a tajvani Tajpejben, és a cég első hivatalos közleményében is ennyi szerepelt. Később viszont konkrétan megnevezték a budapesti BAC Consulting Kft.-t mint a csipogók gyártásáért és forgalmazásáért felelős céget.

A Telex értesülése szerint azonban a BAC Consulting Kft. csak közvetítőként szerepelt az ügyletben. Maga a cég valójában semmilyen tevékenységet nem is végzett, irodája sincs, mindössze egy székhelyszolgáltatóhoz van bejelentve.”Mint azt az ügyre rálátó forrásokból megtudtuk, a BAC Consulting ügyvezetője, Cristiana Bársony-Arcidiacono egy bolgár céggel, a szófiai székhelyű Norta Global Ltd.-vel állt kapcsolatban. Az ügylet hátterében valójában a Norta Global Ltd. állt, noha papíron tényleg a BAC Consulting kötött szerződést a Gold Apollóval”.A személyhívókat Tajvanról már nem is a BAC Consulting, hanem a bolgár cég hozta be. Ez végeztette a szállítást, és értékesítette a készülékeket a Hezbollahnak.

Cristiana Bársony-Arcidiacono kizárólag közvetítőként lépett fel, a magyar cég eleve csak azért kellett, hogy a bolgár szálat elfedje.A telex szerint a magyar nő az NBC Newsnak megerősítette, hogy cége együttműködött a Gold Apollóval, amikor azonban a csipogókról és a robbanásokról kérdezték, azt mondta: „Nem én gyártom a csipogókat. Én csak a közvetítő vagyok. Azt hiszem, félreértette a dolgot”.

Még több AKTUÁLIS…