Moszkva egyik legközelebbi partnere, Kazahsztán elnöke, Kasszim-Zsomart Tokajev a szibériai Omszkban arról nyilatkozott, hogy az orosz-ukrán háborút be kell fagyasztani, és hogy eleve nem érti annak természetét.„Tragikus, hogy fiatalok halnak meg. Ők alkotják Oroszország és Ukrajna testvéri népeinek génállományát”A kazah elnök felvetésére rögtön jött egy nem válasz az oroszoktól
Tokajevé volt az eddigi legközvetlenebb felhívás volt Putyinhoz a háború beszüntetésére. A kazah elnök korábban nem ítélte el Oroszország invázióját, és nem kritizálta közvetlenül Putyint, bár többször is elutasította a Kreml álláspontjának kulcsfontosságú elemeit. Tokajev arra is utalt, hogy vissza kellene térni a tárgyalóasztalhoz, ahogy Isztambulban történt ez még 2022-ben.A kazah elnök akkor szólalt meg, amikor Ukrajna sorozatos dróncsapásokat mér az „orosz Amazon” raktáraira. Péntekre virradóra Szentpétervár mellett lángolt két raktár, egy nappal korábban Voronyezsben csapódott be ukrán drón, előtte pedig két nap alatt semmisült meg négy raktár, köztük egy Moszkva melletti is. Emellett az ukránok azt a kőolajvezetéket is támadták, amin a Kazahsztánban kitermelt olajat szállítják.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője nem sokáig késlekedett a válasszal. Arról tájékoztatott, hogy Putyin részletesen felvázolta Tokajevnek az ukrajnai katonai műveletek jelenlegi állapotát, és hogy most lehetetlen befagyasztani a konfliktust. A háborút az oroszok szerint csak akkor lehetne leállítani, ha Kijev megfelelő döntéseket hozna.
