Egy finn újságban megjelent cikkben a szerző „egészen elképesztőnek” nevezte Magyar Péter tavaszi politikai teljesítményét, és úgy fogalmazott: a Tisza Párt most lépésről lépésre bontja le Orbán Viktor korábbi miniszterelnök „önkényuralmi rendszerét”.
Magyar Péter elmondta, a magyar embereknek elegük lett a korrupcióból, a hazugságokból és a propagandából. Büszkeségének adott hangot, hogy kormánynak sikerült politikai megállapodásra jutnia az Európai Unióval. Az uniós forrásokról a miniszterelnök megjegyezte: ez a pénz a magyar embereket illeti meg.
Azokkal az aggodalmakkal kapcsolatban, hogy idővel maga is önkényuralmi módszerekhez folyamodna maga mögött tudva a Tisza Párt kétharmados parlamenti többségét, Magyar Péter úgy fogalmazott: ennél jobb dolga is van. „Például időt tölthetnék a három gyermekemmel”. Kormánya azzal kezdte a munkát, hogy saját hatalmát korlátozta. Első intézkedésként az alkotmányban rögzítették, hogy a miniszterelnök legfeljebb két cikluson, vagyis nyolc éven keresztül töltheti be hivatalát.
A kormány egyik legfontosabb feladata az alkotmány teljes újraírása lesz, amely becslése szerint legalább egy évet vesz igénybe, a tervezetről pedig népszavazást tartanak majd.A kormányfő elképzelhetetlennek tartja, hogy olyanná váljanak, mint a Fidesz. „Természetesen mi is emberek vagyunk, és fogunk hibázni, de igyekszünk majd kijavítani azokat” – fűzte hozzá.
Magyarország és Ukrajna kapcsolatáról a finn lapban azt írták: Magyar Péter sem kíván fegyveres segítséget nyújtani Ukrajnának, és nem engedélyezi a fegyverszállítmányok Magyarországon keresztüli továbbítását. Szeptemberben rövid időre megakasztotta Ukrajna európai uniós csatlakozási tárgyalásait is, mert azt követelte, hogy Ukrajna biztosítsa az országban élő magyar kisebbség jogait.Apró lépésekben kívánja helyreállítani a bizalmat Ukrajnával, találkozni fog Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, talán már a jövő héten Brüsszelben. Arra is kitért, hogy már alá is írtak egy megállapodást a magyar kisebbség helyzetéről.
