2024. június 17. (hétfő) 21:22

Budapest köztársaság marad

Úgy tűnik, hogy Budapest köztársaság marad és nem lesz részvénytársaság – jelentette ki Karácsony Gergely főpolgármester hétfő hajnalban Budapesten, a Városháza parkban tartott eredményváróján.”Még mindig van néhány százaléknyi bizonytalanság, de azért úgy tűnik, hogy – még, ha szoros is az eredmény – Budapest köztársaság marad és nem lesz részvénytársaság” – fogalmazott Karácsony Gergely, aki a Párbeszéd-Zöldek-DK-MSZP jelöljeként indult a főpolgármester-választáson.
A politikus köszönetet mondott a választáson résztvevő budapestieknek és azoknak, akik támogatták abban, hogy megvívja azt a küzdelmet, amit nem magáért, hanem a városáért vív.
Karácsony Gergely közölte: tudja, még lesz „egy kis huzavona”, mire pontot tehetünk a folyamat végére, de hisz abban, hogy Budapest megmarad sokszínű, szabad és szolidáris városnak.Szólt arról is: az elmúlt időszakban a hatalom mindent megtett azért, hogy a budapestieket megfossza attól, hogy ez a város újra az ő otthonuk legyen.”Módosították a jogszabályokat az utolsó percben, eljátszották azt, hogy két vasat is tartanak a tűzben, pedig pontosan lehetett tudni, hogy a végén aztán egy jelölt marad csak” – fogalmazott Karácsony Gergely.
Kijelentette: az európai parlamenti és az önkormányzati választások eredményei azt mutatják, hogy a budapestiek és a magyar polgárok „nem akarnak már Orbánisztánban élni” és mutatja azt is: új korszak kezdődik a kormánnyal kritikus oldalon is.
Ez azt jelenti, hogy az elkövetkező napokban még több együttműködésre, összefogásra kell találnunk azért, hogy Budapestet meg tudjuk őrizni szabadnak.

 

Még több AKTUÁLIS…