2024. június 17. (hétfő) 21:05

Donáth Anna sem hódol be a köztévének

Donáth Anna

Donáth Anna, a Momentum elnöke és EP-listavezetője a Facebook-oldalán tette közzé azt a nyilatkozatot, amelynek kitöltését kérte tőle az MTVA a köztévés vitán való részvétel feltételeként. A politikus közölte, nem írja alá a dokumentumot, mert azt a „lelkiismerete és képviselői esküje nem engedi. A vitán ott leszek, részt kívánok venni rajta, de a nyilatkozatot lelkiismereti okokból nem írom alá.”
A Momentum elnöke a dokumentumot is csatolta a bejegyzéséhez, amelyben az MTVA az EP-választás 2024 – listavezetők vitája címmel szervezett eseményen való részvétel feltételeként határozza meg a nyilatkozat elfogadását. A tervezett műsorszám részleteiről szóló tájékoztatást megismertem, a vita lebonyolításának feltételeit elfogadom, magamra nézve kötelezőnek tartom. Tudomásul veszem, hogy az EP-választás 2024 – listavezetők vitája kapcsán általam megismert feltételek megszegése az élő műsorban való részvételből történő automatikus és azonnali kizárással jár, a továbbiakban az adásban részt nem vehetek.”

 

Magyar Péter sem akarja elfogadni az MTVA feltételeit, ahogy nyilatkozta, levelezésben áll a „hírhamísító” elnökkel. És felhívta az ellenzéki pártok vezetőit, hogy ne fogadják el a köztévé ultimátumát, mert akkor a rendszert is elismerik.A felcsúti tüntetésen elmondta, hogy akkor is elmondja a magáét, ha ők felolvasó estet szeretnének, s ha kizárják a vitából, akkor az az ő lelkükön szárad.

Még több AKTUÁLIS…