Az algériai parti őrség két Marokkóban nyaraló turistát lőtt agyon, akik a hírek szerint jet-skiikkel Algéria vizeire tévedtek.
Ahhoz a négy francia-marokkói kettős állampolgárságú csapathoz tartoztak, akik a marokkói Saidia üdülőhelyen nyaraltak. A csoport egy másik tagját a két állam lezárt határán járőröző parti őrség tartóztatta le.
A két nemzet között régóta fennáll a feszültség, mivel továbbra is vitatják Nyugat-Szahara hovatartozását. A köztük lévő határt 1994-ben zárták le, miután iszlamista fegyveresek lebombáztak egy szállodát a történelmi marokkói Marrakesh városában.
A lövöldözés haragot váltott ki Marokkóban, miután egy halász a tengerben úszó, élettelen testről tett közzé felvételeket.
Mohamed Kissi volt az egyetlen, aki a négyes csoportból visszajutott Marokkóba – írja az AFP hírügynökség marokkói médiára hivatkozva.
„Eltévedtünk, és véletlenül Algériában találtuk magunkat” – mondta Kissi úr, akinek testvérét, Bilalt is megölték. Elmondta, hogy a csoportnak elfogyott az üzemanyaga.
„Tudtuk, hogy Algériában vagyunk, mert egy fekete algériai gumicsónak jött felénk”, és a fedélzeten lévők ránk lőttek – mondta.
„Hála istennek engem nem találtak el, de megölték a bátyámat és a barátomat, Abdelali Merchouert – tette hozzá.
Kissi úr elmondta, hogy ezután megpróbált visszaúszni az üdülőhelyre, és végül a marokkói haditengerészet megtalálta és visszavitte.
Az algériai parti őrség által letartóztatott férfi, Smail Snabe állítólag szerdán megjelent az ügyészség előtt, de részleteket nem közöltek.
A marokkói kormány szóvivője nem kívánta kommentálni a lövöldözést, és azt mondta az AFP-nek, hogy ez „az igazságszolgáltatás dolga”. Algéria részéről nem érkezett még semmilyen reagálás az üggyel kapcsolatban.