2025. április 16. (szerda) 00:10

„Emberséges Magyarországot kell építenünk!”

Emberséges Magyarországot kell építenünk – jelentette ki a Tisza Párt elnöke vasárnap este Budapesten a Műegyetem rakpartnál tartott „eredményváró” eseményen.Magyar Péter elmondta: 1 137 266 magyar ember válaszolt a Tisza Párt felhívására a „Nemzet Hangja” kezdeményezés kérdéseire.Több mint egymillió kitöltő üzent a hazájának, és mivel a kérdések többségében az igenek döntő fölénybe kerültek, „egyben ki is jelölték a leendő Tisza-kormány fő feladatát”.

A Tisza Párt kormányra jutása esetén Magyarország újra büszke és megbízható szövetségese lesz a NATO-nak, valamint újra teljes jogú tagja lesz az Európai Uniónak.Haza fogják hozni a kormányzati korrupció miatt blokkolt uniós pénzeket, és ezzel megteremtik „a gazdasági, társadalmi és szociális gyógyulás” alapjait.

Két ciklusra, legfeljebb nyolc évben korlátoznák a mindenkori magyar miniszterelnök hivatali idejét, 2,5 millió forintra csökkentenék jelenleg 7 millió forint feletti fizetését és megfeleznék a képviselők tiszteletdíját”. Emellett visszaadnák az önkormányzatok hatásköreit, intézményeit és forrásait az oktatási, egészségügyi és szociális területeken, és „emberségessé” tennék az adórendszert.

„A kérdéseink közül a legalacsonyabb, de mégis magas támogatottsága a 9 százalékra csökkentett személyi jövedelemadónak volt, ebben a kérdésben – az adórendszer igazságosabbá tételéről – érdemes tovább egyeztetnünk a magyar emberekkel”.
Újra bevezetnék a kata adózást a visszaélések kiszűrésével, az 5 milliárd forint feletti vagyonra extra adót vetnének ki.
Az egészséges élelmiszerek áfáját 5 százalékban maximálnák, a gyógyszerek áfakulcsát 0 százalékra csökkentenék, bevezetnék a nyugdíjas SZÉP-kártyát, amellyel évente maximum 200 ezer forintot költhetnének a nyugdíjasok élelmiszerre, gyógyszerre és egészségmegőrzésre.

Még több AKTUÁLIS…