2025. június 01. (vasárnap) 13:55

Fekete-Győr nem érti Dobrevet

Fekete-Győr Andrást elkeserítette Dobrev Klára Telexnek adott interjúja, amiben a DK leendő elnöke azt mondta, hogy pártja kormányzásra készül, és mind a 106 egyéni választókerületben kész elindulni 2026-ban. „Biztos, hogy ez segíti elő a demokratikus változást? Nem inkább a régi, fájdalmasan ismert forgatókönyvet vetíti előre: három százalék itt, négy százalék ott – és máris újabb négy évre be van betonozva az Orbán-dinasztia?”
Fekete-Győr András szerint a választók valódi változást akarnak, nem az a kérdés, hogy jobb- vagy baloldali párt kerül kormányra. „A kérdés az, hogy a megoldás részévé válva esélyt adunk-e a változásra – vagy a saját túlélésünkért küzdve a probléma részei leszünk-e.”
Dobrev szerint sok százezer ember van az országban, akik nem tudnak egy jobboldali pártra szavazni.Fekete-Győr nem vitatja el a DK jogát a választáson való induláshoz, de szerinte az a néhány százalék, amit a DK elvinne, újabb négy évet jelenthet Orbán Viktorral. Az embereknek elegük van abból, hogy a politika nem róluk, hanem a túlélésért küzdő pártelitekről szól. „A választók akaratát meghallani a hitelesség fokmérője – nem meghallani viszont maga a megélhetési politizálás. Hiszem, hogy ez a helyzet nem a kicsinyes politikai játszmák, hanem a bátor és a felelős döntések ideje!”

A parlamenti mandátumától megfosztott Fekete-Győr András május elején felszólította saját pártját, hogy a kormányváltás érdekében ne induljon a 2026-os választáson. Azt írta, hogy egyre több párt jelenti be indulását „saját önös politikai érdekeiket követve”, és ez alól a Momentum sem kivétel, ezzel azonban a kormányváltást veszélyeztetik. „A Momentum alapítójaként nem nézhetem tovább tétlenül azt, amit a pártom tesz: a listaállításhoz szükséges képviselőjelöltek felét már kiválasztották. Az a 3% is végzetes lehet, amit a jelöltjeink el tudnak vinni az esélyes rendszerváltó jelöltektől”

Még több AKTUÁLIS…