Fekete-Győr András nem helyesli Polgár Judit köztársasági elnöki jelölését. A politikus nehezményezi, hogy bár a Tisza és Magyar Péter korábban széles körű társadalmi egyeztetést és részvételi rendszerváltást ígért, végül alig 24 óra leforgása alatt beálltak a világhírű sakkbajnok jelölése mögé. Fekete-Győr szerint Polgár Judit elismerésre méltó személyiség, ám egy ilyen kritikus átmeneti időszakban tapasztaltabb közéleti szereplőkre lenne szükség az államfői poszton.
A politikus különösen azt nehezményezi, hogy a miniszterelnök kevesebb mint 24 órával korábban még felelős és demokratikus ígéretet tett az országnak:
Döntsünk együtt, (…) javasoljanak a pártok, a közélet szereplői, civilek és magánemberek.A társadalmi egyeztetés viszont még el sem tudott kezdődni, máris eredményhirdetés-szaga van a dolognak. Ezt erősíti az a tény is, hogy a miniszterelnök bejegyzését követően a Tisza vezető politikusai, köztük a részvételiségért felelős kormánybiztos is, azonnal beálltak az első, komolyan felmerülő név mögé.A közvetlenül választott köztársasági elnök beiktatásáig akár másfél-két év is eltelhet. Ezért egyáltalán nem mindegy, hogy ebben a kritikus átmeneti időszakban ki őrködik a rendszerváltás és az államszervezet demokratikus működése felett: „Félreértés ne essék: a kiváló, mindannyiunk által tisztelt és becsült Polgár Judit számos szempontból remek választás lenne: világhírű versenyző, tehetséggondozó, igazi példakép, akinek nincsen pártpolitikai kötődése sem.”
Tizenhat ismert szereplő támogatja kinevezését, többek között Kapu Tibor, Rubik Ernő és Mácsai Pál.A politikus ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az államfői tisztséghez a köztiszteletben álló életmű mellett elengedhetetlen a közéleti tapasztalat és a közügyekben tanúsított felelősségvállalás is. Megjegyezte, hogy a jelöltek között szívesen látott volna olyan neveket is, mint Iványi Gábor, Bárándy Péter, Laczó Adrienn vagy Majtényi László.