2026. július 01. (szerda) 04:21

Hajdu Jánost meggyanúsították

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki Hajdu Jánost, a Terrorelhárítási Központ (TEK) korábbi főigazgatóját. A volt rendőr altábornagyot hét rendbeli, a sértettek sanyargatásával elkövetett jogellenes fogva tartás bűntettével gyanúsítják az aranykonvoj ügyében.Az ügyészség tájékoztatása szerint a nyomozás során eddig adatgyűjtést végeztek, iratokat szereztek be, valamint több mint harminc tanút hallgattak ki, ezt követően került sor Hajdu János gyanúsítotti kihallgatására.

A megalapozott gyanú szerint Hajdu János 2026. március 4-én, még a TEK főigazgatójaként eligazítást tartott az úgynevezett aranykonvoj ügy műveleti vezetőinek. A NAV felkérése alapján elrendelte, hogy az Ausztriából Magyarországon keresztül Ukrajnába tartó, nagy mennyiségű amerikai dollárt, eurót és befektetési aranyat szállító járműveket állítsák meg.
A gyanú szerint azt is utasításba adta, hogy a hét ukrán állampolgárt bűncselekmény gyanúja miatt fogják el, bilincseljék meg, majd látást akadályozó textíliával a fejükön állítsák elő.

Hajdú vallomása perdöntő az ügyben, hiszen csak árulhatja cél, ki adott utasítást az ukrán konvoj megállítására és meggyanúsítására.Ha magára vállalja a bűncselekményt,s elviszi a balhét, az ügyészség nem tud továbblépni. Ám teljességgel hihetetlen, hogy Orbán volt testőre döntött egy ilyen fontos politikai ügyben.ha Orbán, Lázár és Szijjártó nem védte volna be az ukránok lefogását, akkor sem hihetnénk, hogy a TEK önállóan cselekedett.Az ukránok megzsarolása („Ha nincs olaj, nincs pénz”) ostoba, kétségbeesett kísérlet volt a Tisza megállítására, ráadásul még azzal az állítással is kísérleteztek, hogy az autó eltért az útvonalától, amiből egy szó sem volt igaz.

Még több AKTUÁLIS…