2024. október 24. (csütörtök) 07:22

Hová tűnt a „Ruszkik haza”?

Magyar Péter megemlékezésére megtelt a Bem József tér, ahol Pongrátz Gergely 1956-os harcos unokaöccse is felszólalt, majd a Széna térre vonult át a tömeg, ahol a Tisza Párt elnöke mondott beszédet. Mindeközben a Millenárison Orbán Brüsszel által delegált bábkormányról beszélt.

„A legkeményebb hatalom is meghátrál, ha látja, hogy kellőképpen erős ellenféllel áll szemben” – mondta Magyar Péter. Szerinte a kormány semlegességről beszél, pedig nincs rá felhatalmazása. Szent István nyugati keresztény útra helyezte az országot, a Hunyadiak „testükkel védték Európát”, az 1848-asokat is felemlegette, majd az ötvenhatos forradalom hőseit is. 1989-et, a NATO- és EU-népszavazásokat is sorolta, ezek az eseménynek mind azt mutatták, hogy Magyarország „a nyugati szövetség mellett tette le a voksát”.

Magyar Péter szerint a mai állampártban vannak olyanok, akik egy puskalövés nélkül adnák fel a hazájukat. „Vannak olyanok, akik behunyják a szemüket és kitüntetést vesznek át az oroszoktól, miközben azok feltörik a Külügyminisztérium szervereit.” Magyar szerint egy olyan ember vezeti ma az országot, aki „1989-ben még az orosz csapatok kivonását követelte, de ma már minden cselekedetével megalázza a magyar alkotmányosság alapját.

Hova tűnt a ruszkik haza, miniszterelnök úr?”– kérdezte. „Az 1956-os forradalom után az árulok több száz magyar hőst végeztek ki”, emlékezett vissza. Kivégezték többek közt az orvosként dolgozó Tóth Ilonát, a 18 éves Mansfeld Pétert és a Széna téren harcoló Szabó Jánost. Magyar szerint őket alázta meg Orbán Balázs, a miniszterelnök jelenleg is hivatalban lévő politikai igazgatója.

Még több AKTUÁLIS…