Bár a budapesti Fudan Egyetem sorsa bizonytalan, mégis van egy teljes egészében kínai tulajdonú felsőoktatási intézmény Magyarországon, ez pedig a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola, derül ki a Hvg360 cikkéből. A lap azt írja, hogy az új tulajdonos az egyik legnagyobb kínai magánoktatási cégcsoport, amely Thaiföldön és Malajziában már vásárolt egy-egy egyetemet, a Wekerle pedig az első nyugati érdekeltsége. A cégbírósági adatok alapján a korábbi tulajdonoscéget, az ATALANTA Oktatási Kft.-t még 2022 novemberében vette meg egy kínai cég.
A Wekerle Sándor Üzleti Főiskola a Facebookra posztolt hirdetésében akár 4000 eurós ösztöndíjat, egész évben ingyenesen elérhető mandarin nyelvtanfolyamot, kínai karrierlehetőséget és malajziai mesterképzést ajánl az alapképzéseire jelentkezőknek 100 százalékos tandíjtámogatással. A 2006-ban alapított főiskolán egyébként 2011-ben tartott előadást még gazdasági miniszterként Matolcsy György az ősmagyar agysebészetről és a láthatatlan sikerről.
A kínai Fudan Egyetem és a Budapest Diákváros megvalósításáért felelős kormánybiztos eredetileg Palkovics László volt, őt 2021 áprilisában nevezték ki erre a posztra. Májusban, az új kormány megalakulásakor derült ki, hogy az ügy Csák János tárcájához, a Kulturális és Innovációs Minisztériumhoz került.
A kulturális bizottság előtti meghallgatásán Csák János azt mondta a Fudanról, hogy Magyarországról keletre és nyugatra is ki kell tekinteni, értenünk kell a kínai és a nyugati világot is. Csák szerint „ha ezeket a tudásokat nem hozzuk be, az olyan, mintha önként levágnánk a fél karunkat”.
Miután kiderült, hogy a kormány Budapestre hozná a kínai egyetemet, az ellenzék tiltakozásokat szervezett, és népszavazást szeretett volna kiírni a kérdésről. Az Alkotmánybíróság azonban elkaszálta a kezdeményezést.
Baranyi Krisztina, Ferencváros ellenzéki polgármestere lapunknak adott novemberi interjújában így fogalmazott:
Nagyon sokan akarják azt elhitetni, hogy már biztosan nem lesz Fudan. Ha ez így lenne, akkor a Fudan-törvényt egy tollvonással visszavonták volna, a Fudan Alapítványt megszüntették volna. Nem juttatnának vagyont és – eddig 1 milliárd 600 millió forintnyi – pénzeszközt ennek az alapítványnak.