Már megszületett minden szükséges megállapodás Magyarország és az Egyesült Arab Emírségek között a budapesti Rákosrendező fejlesztéséről, így a felek új területekre is kiterjeszthetik az együttműködést − közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Londonban.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium vezetője szerint nagy áttörés előtt áll a két ország kapcsolata, miután megszületett minden megállapodás annak érdekében, hogy új, rendkívül modern városrész jöjjön létre Budapesten, a Rákosrendező lepusztult területén.
Az ehhez szükséges megállapodások már rendben vannak, s így most új területekre is kiterjeszthetjük az együttműködést. Abu-Dzabiban a két ország védelmi ipari együttműködési megállapodást is alá fog írni, ugyanis az Egyesült Arab Emírségek nagyon jelentős erőfeszítéseket tesz védelmi iparának innovációja és fejlesztése érdekében.
Az élelmiszeripar területén is előrelépések vannak, Magyarország például az egyik első számú sajtexportőrré vált Európából, 2025-ben a kivitel mennyisége az ezer tonnát is elérheti.
„A digitális fejlesztések is igen komoly perspektívát kínálnak. Létrejött tizenhat magyar vállalat részvételével egy magyar digitális klaszter az Öböl-térségben, sőt nagy zenei, illetve kulturális fesztiválokon a készpénzmentes fizetési szolgáltatást már most egy magyar vállalat biztosítja” − mondta.
Stratégiai együttműködés épül az energetika terén is, a Mol és az MVM is stratégiai megbeszéléseket kezdett a helyi partnereivel az együttműködésről a megújuló és a fosszilis energia területén. „Az áttörés tehát itt van karnyújtásnyira, s a következő másfél nap tárgyalásai pedig reményeim szerint meg is fogják hozni a sikert ezen a területen”