2024. október 14. (hétfő) 18:02

Már 12 túlélőt emelt ki a Hunor mentőcsapat

Már 12 túlélőt és 7 holttestet emelt ki a Hunor mentőszervezet csapata a romok alól Törökországban, tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szerda reggel az MTI-t.
Mukics Dániel elmondta: a Hunor mentőszervezet csapata a dél-kelet törökországi Antakya városában, Hatay tartomány székhelyén egy összedőlt húszemeletes, vasbeton szerkezetű társasház romjainál kutat éjjel-nappal nyolcórás váltásban. Hozzátette:
a váltásokra a komoly fizikai és lelki terhelés miatt van szükség.
A szóvivő közlése szerint a magyarok egész éjszaka dolgoztak a török-szír határ közelében levő városban egy 16 ezer négyzetméteres kárterület három különböző pontján. Megérkezésüket követően kedden dél körül kezdték meg a munkát, azóta 12 túlélőt és 7 holttestet emeltek ki a romok alól.
A magyarok tábora gyalog három percre fekszik a kárterülettől, ötszáz négyzetméteren kilenc hétszemélyes sátorból áll. Éjjel mínusz 2-3 fokig hűlt a levegő, amely egyrészt csökkenti a túlélés esélyét, másrészt a mentőegységek munkáját is nehezíti.

Még több AKTUÁLIS…