2024. május 18. (szombat) 21:28

Megnyílt a Mol első lengyelországi töltőállomása

A Krakkót és Varsót összekötő S7-es gyorsforgalmi út mellett megnyílt pénteken a Mol első lengyelországi töltőállomása – közölte a kurier.plus lengyel hírportál a magyar cég ügyfeleknek címzett közleményére hivatkozva.

Az S7-es gyorsforgalmi út Krakkó felé, Klemencice pihenőhelyén működő töltőállmás az első, amely Lengyelországban a Mol márkája alatt működik, egyúttal első a 33 Mol márkájú lengyelországi pihenőhely közül – írták.
Az SP834 számú klemencicei töltőállomáson Lengyelországban először vásárolható a Mol-márkájú üzemanyag: a 95-ös és a 100-as oktánszámú EVO ólommentes benzin, valamint az EVO  Diesel és az EVO Diesel Plus üzemanyagok – idézik a Mol közleményét.
A Mol tavaly december elején zárta le a PKN Orlen lengyel állami tulajdonú energiavállalattal, valamint a PKN Orlen által átvett Grupa Lotosszal kötött megállapodást, több mint 410 lengyelországi, korábban a Lotos márkája alatt működő töltőállomás megvásárlásáról.
Korábbi tájékoztatásuk szerint a jelenleg még Slovnaft Polska márkanév alatt működő töltőállomásokkal együtt a Mol csoport csaknem 500 töltőállomáson nyújt majd kiskereskedelmi szolgáltatásokat Lengyelországban.
A Mol lengyelországi terjeszkedése összhangban van a vállalat stratégiai célkitűzéseivel, amelynek értelmében a kelet-közép európai régió meghatározó szereplője kíván lenni a jövőben is – írták.
A Mol csoport 1997 óta van jelen Lengyelországban. A Mol részvényeit 2004 óta a varsói tőzsdén is jegyzik – a Budapesti Értéktőzsde mellett -, és külföldi befektetőinek közel 20 százaléka lengyel.

Még több AKTUÁLIS…