Az egyik német lap számolt be arról, hogy egyre több nyugdíjas költözik Magyarországra, egyrészt a megélhetési költségek, másrészt pedig politikai okok miatt. Az Index megkérdezte az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét, hogy megtudja, valóban olyan vonzónak számít-e Magyarország a németek körében.
Egyre több német dönt úgy, hogy külföldön éli le nyugdíjas éveit. A legnépszerűbb kivándorlási célpontok között olyan országok vannak, amelyek jelentősen alacsonyabb megélhetési költségekkel rendelkeznek. Több nyugdíjas így egészen fényűző életet élhet külföldön – írja a német Merkur.
A lap rávilágít, hogy a Balaton az egyik legvonzóbb célként lebeg az idősödő németek körében. Ezt azzal magyarázzák, hogy Magyarországon – Németországhoz képest – nagyon olcsó az élet. Ez meglátszik a németek számára olcsónak mondható ingatlanárak, élelmiszer- és egyéb költségeken is.
A NÉMET NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP SZERINT 2021-BEN ÖSSZESEN 5398 NYUGDÍJAT UTALTAK MAGYARORSZÁGRA
– olvasható a lap összefoglalójában, amely egy példát is említ. A 71 éves Wilhelm és neje, Aline három éve költözött egy Balaton melletti magyar faluba. „Németországban a férjem nyugdíja nem lett volna elég. A megélhetési költségek mindent felemésztettek” – mondta.
Ezután 600 négyzetméteres pfalzi otthonukat egy kétszer akkora magyarországi ingatlanra cserélték. Költségek:
90 ezer euró (mai árfolyamban átszámítva körülbelül 35 millió forint) és
további 30 ezer euró (amely szintén mai árfolyammal számítva több mint 11,5 millió forint) a felújításra.
Ez a német ingatlanárakhoz képest nagyon jó üzlet – jegyzi meg a lap.
Ennek nyomán arról érdeklődtünk az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjénél, hogy milyenek a tapasztalatok, valóban ilyen nagy-e a kereslet a magyarországi ingatlanok iránt a németek irányából.
A legtöbb külföldi érdeklődés az ingatlan.com-ra Németországból jön. Egyébként ezt alátámasztják a KSH adatai is, amely alapján a külföldi vásárlók közül a németek vannak a legtöbben– mondta lapunk megkeresésére Balogh László. Az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: a kínaiak és vietnámiak 80-90 százalékban Budapesten vásárolnak ingatlant, az oroszok körülbelül fele-fele arányban vásárolnak a fővárosban és vidéken. A németekkel kapcsolatban azonban kiemelte: 30 százalékuk vásárol Budapesten, túlnyomó többségük inkább a Dunántúlon és a Balaton környékén keres új otthont.
Az utolsó hivatalos adatsor, amely rendelkezésre áll a külföldiek ingatlanvásárlásaival kapcsolatban, 2021-es. Ebből az derül ki, hogy
A NÉMET VEVŐK VOLTAK A LEGAKTÍVABB KÜLFÖLDI LAKÁSVÁSÁRLÓK MAGYARORSZÁGON, MERT 2021-BEN 1259 LAKÁST VETTEK.
Ez a KSH adatai alapján 104 százalékkal több, mint ahány német vevővel lebonyolódott tranzakció történt az utolsó Covid- és háborús időszakot megelőző békeévben, 2019-ben. Szintén beszédes, hogy a 65 év feletti vásárlók aránya 24 százalékos, ami kiemelkedően magas a többi nemzettel összehasonlítva. Hasonlóan magas az idős vásárlók aránya a holland és svájci vevők körében (22-21 százalék). Érdekességképpen a kínai vevők körében a 65 év felett vásárlók aránya csak 2,9 százalékos volt, az olaszok körében pedig 3,5 százalékos. A balatoni régió népszerűségét jól mutatja, hogy a Budapesten vásárló németek aránya csak 11 százalék, míg például a kínaiak esetében ez 88 százalék.
A KSH adataival összhangban vannak az ingatlan.com saját adatai. Az ingatlan.com-ot 2022-ben felkereső több mint 24 millió felhasználó közül 665 ezer érkezett Németországból. A nyugat-magyarországi régió legnépszerűbb települései a német érdeklődők körében Győr, Siófok, Keszthely, Nagykanizsa, Sopron és Zalaegerszeg. Érdekes még, hogy Kecskeméten és Debrecenben is jelentős számú, Németországból érkező érdeklődést mértek 2022-ben, ami nagy valószínűséggel összefüggésben van a városok német hátterű beruházásaival.
A sajtónak nyilatkozó nyugdíjas pár elmondta, az 1400 eurós (közel 545 ezer forint) nyugdíjból jól megélnek Magyarországon. A német statisztikai hivatal adatai szerint
MAGYARORSZÁGON AZ ÁRSZÍNVONAL 40,2 SZÁZALÉKKAL ALACSONYABB, MINT NÉMETORSZÁGBAN.
A pár rendelkezésére álló pénzből körülbelül 1000 eurót költenek, ebből söröznek is, Wilhelm dohányzik, van két kutyájuk és egy macskájuk, senki nem szenved hiányt semmiben.
A német lap szerint azonban nem az alacsony árak teszik vonzóvá Magyarországot a német nyugdíjasok számára, hanem a politika is.
Ottmar Heide német ingatlanügynök, aki balatoni ingatlanokat árul, arról beszélt, hogy leendő vevőinek 90 százaléka politikai okokból akar Magyarországra menni.
A Neue Züricher Zeitung nemrég „a jobboldali nyugdíjasok paradicsomának” nevezte a Balatont. Sokan, akik kivándoroltak, már nem érzik jól magukat Németországban. Az egyikük azt mondta: „el akart menekülni ebből a mocskos országból”. Sokan kritizálták a magas adókat, a szabadság hiányát és a „migránsáradatot” is.