2025. március 03. (hétfő) 06:37

Musk kilépne a NATO-ból

Elon Musk folytatja útját a sötét oldalon, s úgy utánuk egyelőre megállíthatatlan. aretweetelte egy Gunther Eagleman trumpista influencer 8 szavas, 1 mondatos bejegyzését, amiben Eagleman annyit írt, hogy „Ideje kilépni a NATO-ból és az ENSZ-ből”. Musk rögtön lecsapott a magaslabdára és annyit tette hozzá: „Egyetértek”.

Az elmúlt időszakban Elon Musk számos extravagáns megmuzdulással került a figyelem középpontjába. A német választási kampányban például kiállt a szélsőjobboldali AfD mellett, sőt részt vett a párt hallei kampányeseményén is, ahol egy videón is bejelentkezett. Meglepetésszerű beszédében arra buzdította a szélsőséges párt híveit, hogy legyenek büszkék.

Musk arról is beszélt, hogy a német gyermekeknek nem kell bűntudatot érezniük a szüleik bűneiért, és hogy túl sokat foglalkoztak a múlt bűneivel, túl kell ezen lépniük.Hasonló botrányt okozott az is, amikor meglepő, náci karlendítésre hasonlító gesztust tett Elon Musk Donald Trump beiktatásán, emiatt a Tesla-vezér tűz alá került az amerikai sajtóban és közösségi oldalakon.

Még több AKTUÁLIS…