2023. december 10. (vasárnap) 19:14

Nagy Márton pozitív meglepésekről beszél

A kormány egy tőkeprogram indítását tervezi annak érdekében, hogy a vállalatok megfelelő mennyiségű forrással rendelkezzenek, legyen szó akár forgóeszközökről, akár az elhalasztott beruházások megvalósulásáról – mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Joint Venture Szövetség (JVSZ) vállalatokat díjazó ünnepségén szombaton Budapesten az MTI tudósítása szerint.

A tőkealapokat megcélzó program a következő hetekben a kormány elé kerül; zöld célú befektetésekre és kapacitásbővítésre is kiterjed majd. Idén „pozitív meglepetések” érhetik a gazdaság szereplőit:

a növekedés 1,5 százalék lehet fölfelé mutató kockázatokkal,
az infláció gyors csökkenés mellett egyszámjegyűvé válhat év végére,
a külkereskedelem és a költségvetés helyzete javulhat,
a munkaerőpiac stabil marad

A gazdaságfejlesztési miniszter elmondta, hogy a tőkeprogramot a kormány a Baross Gábor Újraiparosítási program keretében indítja, annak a „hitellábát” egészíti ki. Emlékeztetett, hogy a hitelprogram keretében a vállalkozások forinthitelt 6 százalékos kamattal, zöld beruházások esetén 5 százalékkal, eurókölcsönnél 3,5 százalékkal igényelhetnek, továbbá arra biztatta a vállalkozókat, hogy forduljanak a kereskedelmi bankokhoz a konstrukciók igénybevételére.

A gazdaságpolitikai intézkedések be fognak érni, a növekedés fenntartása, a recesszió elkerülése, illetve az infláció leszorítása után a gazdaság 2024-ben „repülőrajtot vehet” – fogalmazott. Nagy Márton arra is kitért, hogy bár a gazdaság 2022-ben 4,5 százalékkal nőtt, a tavalyi év nehéz év volt – nem csak az infláció emelkedése és az árfolyam leértékelődése miatt. A háború, a szankciók, az energiaárak elszabadulása – az ország energiaszámlája 7 milliárd euróról 17 milliárd euróra nőtt – védekezésre kényszerítette a kormányt, negatív meglepetésekkel szembesültek naponta – fejtette ki.

Az MTI kérdésére Nagy Márton azt mondta, hogy „két ugyanolyan válság nem létezik”, amennyiben a tavaly tapasztalt problémák visszatérnek, azok már nem fognak olyan sokkszerűen hatni, a vállalatok és a kormányok is alkalmazkodtak a helyzethez; negatív kockázatokkal emellett természetesen számolni kell.

Még több AKTUÁLIS…