A román állami hírügynökség, az Agerpres helyszíni tudósítása ebből a szempontból alapforrás lett több román anyag számára. A hírügynökség visszafogottan, de elég pontosan kijelölte, miről szólt idén Tusványos: Orbán a jelenlegi magyar vezetést bírálta, a Fidesz feladataként egy „szabadságkoalíció” felépítéséről beszélt, és az ellenzéki szerepet úgy írta le, mint egy aktív szervezési feladatot. Az Agerpres azt rögzítette, hogy a beszéd középpontjában most a Fidesz újrapozicionálása állt. Fontos részletként azt is megírta, hogy a beszédre nagyjából hétezren regisztráltak.A Szociáldemokrata Párt (PSD) legfőbb médiapartnerének és támogatójának számító Antena 3 CNN más regiszterben nyúlt az eseményhez, a címben is a konfliktusra helyezte a hangsúlyt:Orbán „Romániába jött”, hogy támadja Magyar Pétert és vádolja az Európai Uniót.
A Szociáldemokrata Párt holdudvarához kapcsolódó Mediafax a beszéd európai tétjét emelte ki, a hírügynökségi cikk címe szerint Orbán „radikális figyelmeztetést” fogalmazott meg Romániából, amikor arról beszélt, hogy az Európai Unió a mai formájában 25 év múlva már nem fog létezni. A Mediafax olvasatában a beszéd nem merült ki a magyar belpolitikai leszámolásban: Orbán továbbra is olyan politikusként próbált megszólalni, aki Európa jövőjéről mond nagy állításokat. A különbség az, hogy idén ezeket az állításokat már ellenzéki pozícióból fogalmazta meg, ami a román beszámolókban visszatérő elem lett.
A nyugatbarát, Európa-párti és liberális irányultságú Digi24 is azzal a címmel jött, hogy Orbán „Románia területéről” bírálta a budapesti vezetést. Hírügynökségi beszámolókra támaszkodva abból a részből építette fel az anyagát, amelyben Orbán a jelenlegi magyar kormányzást felszínes, kommunikációvezérelt politikaként írta le. Külön kiemelték a „Facebook-kormányzásról” szóló mondatot, illetve azt a fordulatot, amely szerint ez a politika az ellenségkeresésre épül. A cikk szerint a tusványosi beszéd egyik fő üzenete az lett, hogy Orbán szerint Budapesten már nincs valódi gazdasági kormányzás, csak imázsépítés, látványpolitika és a politikai ellenfelek folyamatos támadása.
A jobbközép és EU-barát HotNews Magyar Péter válaszát is beemelték a történetbe. A jelenlegi miniszterelnök úgy fogalmazott: „Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges”, amivel gyakorlatilag lesöpörte magáról Orbán támadását.
